

A nagy árvíz elpusztította Szegedet, ezért a város vezetői templom építését fogadták meg. A Dóm a hála és újjászületés jelképe lett, kilencvenöt éve szentelték fel.

Az 1879-es szegedi Nagyárvíz után a városatyák ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy biztos alapokra új székesegyházat emelnek annak ígéreteként, hogy fokozatosan újjáépítik az egész várost is. Innen származik a ma 95 éve, 1930-ban október 24-én felszentelt szegedi Dóm közszájon forgó Fogadalmi templom elnevezése.

1879 tavaszán a nagy árvíz romba döntötte Szegedet. A város vezetői 1880. november 28-án fogadalmat tettek egy nagy templom építésére, hogy hálát adjanak és védelmet kérjenek a jövő árvizei ellen. A helyszín kiválasztása hosszú viták után dőlt el: eredetileg a Szent Demeter-templom helyére szánták az új dómot, de a lakosság tiltakozása miatt az épületet ideiglenesen műemlékké nyilvánították. A templom tervezésére 1903-ban írtak ki pályázatot, de egyik terv sem nyerte el a város tetszését. Miután a Szent Demeter-templom 1907-ben lekerült a műemlékek listájáról, lebontása megkezdődhetett. Az új templom tervezésével előbb Schulek Frigyest, majd lemondása után Foerk Ernőt bízták meg.

A Dömötör-templom bontása 1913-ban kezdődött, tornya – a ma is álló Dömötör-torony – megmaradt. Az alapkövet 1914. június 21-én tették le, de az első világháború kitörése miatt az építkezés félbeszakadt. A munkák 1923-ban folytatódtak, az új téglák színe ma is megkülönbözteti az addig elkészült részeket. A templomot 1930. október 24-én szentelték fel Horthy Miklós és Klebelsberg Kuno jelenlétében. Ekkor helyezték el Szent Gellért ereklyéjét, és Dohnányi Ernő Szegedi miséje is ezen az ünnepen hangzott el.

A Dóm tér rendezésére Rerrich Béla nyert pályázatot. 1929 és 1932 között épültek fel a tér körüli egyetemi épületek és a püspöki palota. Az árkádok alatt hozták létre a Nemzeti Pantheont, a magyar tudósok és művészek emlékhelyét. 1931-ben itt rendezték meg az első szabadtéri előadást, amellyel megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok hagyománya.
Rengeteg képet találunk a legismertebb szegedi épületről az interneten, az évfordulón a Fortepan képei között válogattunk:
A dóm neoromán stílusban épült, alaprajza latin kereszt. Külső és belső díszítései között szobrok, mozaikok és domborművek találhatók. Két 81 méteres tornya, 57 kisebb tornya, 46 méteres kilátószintje és az ország legnagyobb toronyórája is különlegessé teszi. Főkapuja bibliai domborművekkel díszített, fölötte Szűz Mária és a tizenkét apostol mozaikja látható. A templom mintegy ötezer fő befogadására alkalmas.
A belső térben kiemelkedik a főoltár márvány baldachinja, a Szentháromság-mozaik, a Róth Miksa-féle üvegablakok és Fadrusz János Krisztus-szobra. Az altemplomban Klebelsberg Kuno síremléke található.

A templomot és környékét 2011-ben történelmi emlékhellyé nyilvánították. Nagyszabású felújítása 2014-ben indult. Az első ütemben megújultak a tornyok és látogatóközpont létesült, majd a második ütemben az egész épület külső és belső része újult meg, megőrizve eredeti megjelenését. A legutóbbi munkálatok során a dóm belső tere is teljesen megújult.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság kormánypárti országgyűlési képviselője terjesztett be a Parlament elé egy törvénymódosítást, amiben azt kezdeményezte, hogy legyen Nemzeti emlékhely a Dóm és a Dóm tér. A módosító javaslat gyakorlatilag vita nélkül, teljes támogatással ment át az országgyűlésen és kedden meg is szavazták azt.
A 2001-es jogszabály alapján nemzeti emlékhelynek az a helyszín minősül, amely a nemzet történelmében meghatározó jelentőséggel bír, és amely összetartozást erősítő, identitásképző jellegénél fogva a nemzet önképében kiemelkedő fontosságú. A rang nem pusztán építészeti értéket ismer el, hanem a helyszínnek a nemzeti emlékezet fenntartásában betöltött meghatározó szerepét.
Nagy János, Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár közösségi oldalán tett bejegyzésben emlékezett meg a Dóm évfordulójáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.