Bátorság, fussunk!

Ha hihetünk Gyurcsány Ferencnek, és visszalépésének tényleg az volt az oka, hogy érezte, hogy ő személy szerint akadálya egy politikai (MSZP és SZDSZ közötti) megegyezésnek, akkor neki pártja éléről is menten távoznia kellett volna.

Bohózat, tragikomédia, szomorújáték, kutyakomédia, bolhacirkusz, idétlenkedés - ezek a legsúlyosabb kifejezések, amikkel a hazai és nemzetközi közvéleményben, jobb- és baloldalon egyaránt, illették az elmúlt héten a miniszterelnök utódjának kiválasztását. A minősítések magukért beszélnek. A belőlük levonható politikai és politológiai következtetések közül az első az, hogy az utódlás lebonyolításába érdemi háttéregyeztetés nélkül vágott bele a miniszterelnök. Érdemi háttéregyeztetésre azért lett volna szükség, mert a választott politikai eszköz, a konstruktív bizalmatlansági indítvány sikeres végigvitele feltételezi egy olyan szilárd parlamenti többség meglétét, amelyben megbízva lehet belevágni a bizalmatlansági indítványba. Ugyanezen súlyos malőr nyomta rá bélyegét Dávid Ibolya kezdeményezésére is, hogy az ellenzék (SZDSZ, MDF, Fidesz-KDNP) konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal tegye kormányfővé Bokros Lajost. Ha hihetünk Gyurcsány Ferencnek, és visszalépésének tényleg az volt az oka, hogy érezte, hogy ő személy szerint akadálya egy politikai (MSZP és SZDSZ közötti) megegyezésnek, akkor neki pártja éléről is menten távoznia kellett volna. A politikai abszurd azzal kezdődött, hogy én is minősített minősítéseket alkalmazzak, hogy a saját bevallása szerint is bukott miniszterelnök mi sem természetesebbnek gondolta, hogy bukásának bevallása után majd ő vezeti az utódjáról szóló egyeztető tárgyalásokat! Formailag ezzel nem is lett volna gond az egymást követő eseményekből előálló körülmények kényszere folytán: egyrészt nagy többséggel megválasztották pártelnöknek, másrészt logikus, hogy a pártelnök vezeti a pártdelegációt az egyeztetéseken. Ezen logika ott bicsaklik meg, hogy ha Gyurcsány Ferenc tényleg személyes akadályává vált az MSZP és az SZDSZ kiegyezésének, akkor szabad demokrata szemmel nézve is ordító nonszensz, hogy bukása után az akadály a hátsó ajtón visszatérjen a terepre. Mindazonáltal Gyurcsány sakkhúzása nem volt teljesen illogikus és reménytelen, ha Surányi György elvállalta volna a jelöltséget. Surányi azonban nemet mondott, de valószínűleg nem azért, amire hivatkozott, miszerint széles parlamenti háttér, még pontosabban Orbán Viktor és a Fidesz támogatását is igényelte volna. Persze ebben is volt logika: normális esetben egy szakértői kormánynak szüksége is van a lehető legszélesebb konszenzusra, hogy népszerűtlen intézkedései ne ütközzenek komoly pártpolitikai és - ezáltal - társadalmi ellenállásba. Minden valószínűség szerint azonban jobban nyomott a latban az a másik abszurd, ami menet közben derült ki: a kormányfő-jelölteknek Veres János és a pénzügyminisztérium már kész megszorító intézkedését kellett volna megvalósítani. Nos, akárhogy is értékeljük Surányit, ő van annyira szuverén figura, hogy egy ilyen dicstelen szerepet nem vállal fel, és Bokros Lajos is hasonló okból nem élt a szabad demokraták hirtelenjében feléje áramló bizalmával. Ha hihetünk Gyurcsány Ferencnek, hogy visszalépésének döntő oka volt, hogy érezte, hogy ő személy szerint akadálya egy politikai megegyezésnek, akkor neki az MSZP kongresszusa előtt legalább egy héttel kellett volna bejelentenie távozási szándékát a kormány és a párt éléről, hogy kellő időt adjon pártjának a felkészülésre, beleértve azt is, hogy a pártelnökségre ambicionálóknak lehessen elképzelésük a miniszterelnök-cseréről is. Abból, hogy a pénzügyminisztérium már kész megszorító csomaggal állt az új kormányfő rendelkezésére, egy összességében pitiáner politikai sakkjátszma képe bontakozik ki. Eszerint kell egy balek, aki kivitelezi Veres János programját, és elviszi a politikai balhét - a választásokig. Gyurcsány Ferenc meg, aki ugye „dermesztőnek" nevezte a Reformszövetség javaslatait, a párt élén szervezi meg az MSZP stratégiai visszavonulását. A „független" és „szakértő" kormány „dermesztő" megszorításait, mint a világgazdasági válságból (és véletlenül sem Gyurcsány és az MSZP meg az SZDSZ hibájából) előálló objektív kényszert kommunikálták volna azzal együtt, hogy Gyurcsány Ferencnek, az MSZP 2010-es miniszterelnök-jelöltjének a vezetésével egy igazán baloldali-szociáldemokratának mondott irányvonalat és programot képviselnek a szocialisták a nyilvánosságban, mint a 2002-es választás és „jóléti rendszerváltás" előtt. Ez kb. olyan lett volna, mintha 1995-ben Horn Gyula átadta volna a miniszterelnökséget Bokros Lajosnak, majd a gazdaságnak a Bokros-kormány általi rendbetétele után Horn, aki kádárista nosztalgiákkal kampányolt 1994-ben a „dermesztő" MDF-kormány ellen, 1998-ban megint bejelentkezett volna baloldali-szocdem miniszterelnöknek. Gyurcsány „b" terve valószínűleg az volt, hogy ha mégis előrehozott választásra kerül sor, és nyer a Fidesz, akkor Orbánéknak kell eltakarítani a szemetet, és ő, Gyurcsány Ferenc, az MSZP-nek a „dermesztő" Fideszt baloldali-szocdem alapon bíráló pártelnökeként pályázik a miniszterelnökségre 2010-ben. Abból, hogy a pénzügyminisztérium már kész megszorító csomaggal állt az új kormányfő rendelkezésére, levonható egy végköveztetés is. Botka László országgyűlési képviselő „titánok" harcával (Gyurcsány és Orbán személyes küzdelmével) magyarázta a politikai-kormányzati válságot, de én emlékeztetnék arra, hogy nem volt olyan hét 2004 óta, hogy Gyurcsány Ferenc ne beszélt volna bátorságról és arról, hogy Ő az államférfi, s nem Orbán, aki gyáva. És ez az identitása szerint bátor államférfi, a Titán, gyáván megfutamodott az államférfit igénylő kihívás elől: az ő sorozatos hibáiból előállt megszorító csomag felvállalása elől. Amit Gyurcsány Ferenc, a Titán kieszelt, az Jean Rochefort kitűnő filmjének címét juttatja eszembe: Bátorság, fussunk! Jean Rochefort jó néhány más filmjének címe szintén magért beszél: Piszkoskezű ártatlanok; Magas szőke férfi felemás cipőben; A magas szőke férfi visszatér; Sokat akar a szarka...