Van lyánka olcsón

Tücsközni meg orkozni a legkönnyebb, de akkor a katasztrófaturizmus keretében tegyünk egy intellektuális túrát az esti Budapesten, mondjuk a Nyugati és a Kőbányai pályaudvaron, ahol elállatiasodott „fehérek" sokkolhatják az „orkokat" csak cigányokban felfedező embereket. És kérdezzük meg a cigány „orkokról" a péksüteményt árusító bolt tulajdonosát az aluljáróban, akinek minden hajnalban a „fehérek" hányadékától és fekáliájától kell megtisztítania üzlete előterét...

Szeged azzal tett szert átmenetileg országos hírnévre, hogy egy roma diákokat segítő mentor programban részt vevő szegedi tanárok egy közösségépítő portálon képtelen ostobaságokat írtak cigány tanítványaikról. Felelőtlenül cigányoztak - szól a tudósítás. Szerintem azonban az, hogy segghülyének, orkoknak, cigóknak, tücsköknek és norvégoknak nevezték cigány tanulóikat, finoman szólva kimeríti a „felelőtlenség" fogalmát. Az ügy az ilyen jellegű konfliktusokból jól ismert koreográfia szerint alakul. A tanárok egyike természetesen azzal védekezik, hogy korábban a Móra iskolában, ahol túlnyomórészt cigány gyermekekkel volt dolguk, „keményen" dolgoztak „embertelenül nehéz" helyen. Magam ismeretlenül is hiszek nekik, mert sok más pedagógustól nagyon sok hasonló panaszt hallottam már. És aki az elmúlt évek nagy nyilvánosságot kapott iskolabotrányaira visszaemlékszik, például a tiszavasvárira, annak nem kell bizonyítani, hogy tanároknak és tanítóknak gyakran civilizációs és kulturális szakadékokkal kell megbirkózniuk a cigány gyermekek oktatásakor. Emberek az embertelenségben? - teszi fel a kérdést az ügyet kirobbantó Délmagyarország. Igen, azok, abban. Magam is tudnék személyes tapasztalatok sorával példálózni, köztük életveszélyes pillanatokkal, amikor cigányok igenis embertelen, emberhez méltatlan viselkedéssel emberhez méltatlan helyzetbe hoznak másokat. A témát illetően vegyük példának legutóbbi intellektuális kalandomat, amikoris az esti órákban egy harminc körüli cigányasszony egy óvodáskorú fiúgyermek és egy iskolás korú lány társaságában az egyik Mars téri buszmegállóban azzal szólít meg egy öltönyös, nyakkendős, aktatáskás egyetemi oktatót hogy „van lyányka olcsón". Na most tisztelettel kérdezek tényfeltáró újságírótól gyámhatóságig, oktatási ombudsmantól roma polgárjogi harcosokig bezárólag mindenkit: mit kezdjünk ilyen történetekkel? Beszélhetünk róluk úgy, hogy ne ütközzünk bele az előítéletesség és a cigányozás vádjaiba? Magam azt mondom, hogy még az ilyen embertelen esetekben is ragaszkodnunk kell a gondolkodás emberhez méltó szintjeihez. Tücsközni meg orkozni a legkönnyebb, de akkor a katasztrófaturizmus keretében tegyünk egy intellektuális túrát az esti Budapesten, mondjuk a Nyugati és a Kőbányai pályaudvaron, ahol elállatiasodott „fehérek" sokkolhatják az „orkokat" csak cigányokban felfedező embereket. És kérdezzük meg a cigány „orkokról" a péksüteményt árusító bolt tulajdonosát az aluljáróban, akinek minden hajnalban a „fehérek" hányadékától és fekáliájától kell megtisztítania üzlete előterét... Szívesebben is írok arról a fiatal cigány férfiról, akit sokszor láttam a vonaton középiskolás tankönyvet olvasni - esti iskolába menet. És azokról a cigány iskolásokról, még ha nagyon kevesen is vannak, akik öltözködésben, tudásban és képességekben igenis nem lógtak ki társaik közül, és akiket - talán éppen ezért - egyenrangúnak kezelnek osztálytársaik. Egy másik koreográfia szerint másik szimpla rasszizmust látnak a történtekben, amiben annyiban igazuk van, hogy az „orkozás" menthetetlen. És pedagógushoz méltatlan. Roppant fárasztónak tartom, amikor a pedagógusokat a nemzet szolgálóinak nevezik, mert ez általában akkor van, amikor valamilyen megszorítást akarnak a pedagógus társadalom torkán lenyomni. Az „orkozó" kollégák lehetnek tanárok végzettségük és munkájuk szerint, de méltatlanok a pedagógus címre, ami önmagunk számára is mérceként szolgáló hivatástudatot feltételez. A Magyarországon megszokott rasszistázás és ahhoz kapcsolódó struccpolitika helyett, de éppen a cigány tanulók s nem pedig az „orkozásra" hajlamos tanárok érdekében, hasznosabbnak tartanám az „embertelen" iskolai körülmények feltárását. De csak akkor, ha az nem redukálódik a cigány családokra és diákokra, mert „fehér" szülők és gyermekeik miatti áldatlan állapotokról szintúgy napestig tudnak beszélni a kiszolgáltatott helyzetben lévő és magukra hagyott pedagógusok. Segghülyének lenni nem a bőrszín kiváltsága.