Egy zacskó föld

Szerintem minden nagy ember egykor volt kisember is (leszámítva az arisztokratákat), és csak az ilyen kicsinyes vágyakból lehetett sejteni, hogy ha potenciája engedi, akkor e csíra mérhetetlen magasságokig növekedhet majd; égig érő paszuly. Bizony, így már érthető, miként lehet egy jogállamban olyan eszközökhöz folyamodni, mint amire a Mars tér kapcsán készül a városi tulajdonú piacot üzemeltető cég és maga a város polgármesterestől együtt.

Legyen húsz! Legyen. És délután!? Azt nem ígérhetem. Az időjárást illetően valahogyan így alkudoztam Istennel e napfényes szerda délelőtt. Megszoktam már az évek során, hogy a szeptember napos és meleg. A nyár negyedik hónapja, átvezetés, akklimatizációs tréning, fokozatos megvonása a napsugaraknak. De idén nem. Hideg rögtön, barátságtalan felhőgöbök, nyálkás szél és szürkeség. És most szeptember utolsó hetében, október elején, mintha egy kicsit mégis mosolygóssá fordult volna ez az évszak. (Majd meglátjuk.) Most nem is erről, hiszen az évszakok halmazát csak közvetve érinti lelkiállapotom. Annyiban, amennyiben szürke, kicsit fázós. Viszont kívánságom okán eszembe jutott a föld. Lehet, hogy én önző vagyok, és a földnek most éppen az eső, a hűvös kedvez? Bízzam rá az égiekre, és ne helyezzem előtérbe kicsinyes vágyaim. Ezen már tegnap este gondolkodni kezdtem, mikor a Szent István téren tekertem hazafelé, és egy idősebb hölgyre lettem figyelmes, aki a parkrendezés miatt a térre szállított nagy konténerből éppen egy zacskót töm meg, fekete, tápdús virágfölddel. Az én önzőségem például - hogy egy kirándulás végett sajnálom le nagy ívben a földet - mutálódhat-e olyan nagyságokig, hogy ha pénzem engedi egyszer, akkor óriási hősugárzó, felhőbombázó gépekkel teremtek majd egész évben mediterrán mikroklímát rezidenciám tíz kilométeres körzetében? És a néni is, aki egy zacskó földdel távozott csak a Szent István térről - minden bizonnyal nyugdíjproblémák miatt vállalkozott e cselekedetre - felad majd egy lottót pénteken. Persze szombaton az ő számai gurulnak majd az éteren keresztül mindenhová, és akkor... Akkor mi lesz? Felvásárolja a környék összes virágföldjét, megvásárolja az eladásra szánt önkormányzati lakásokat, és bérbe adja növényeknek (a virágokat szereti, az emberekben már nem hisz). Szerintem minden nagy ember egykor volt kisember is (leszámítva az arisztokratákat), és csak az ilyen kicsinyes vágyakból lehetett sejteni, hogy ha potenciája engedi, akkor e csíra mérhetetlen magasságokig növekedhet majd; égig érő paszuly. Bizony, így már érthető, miként lehet egy jogállamban olyan eszközökhöz folyamodni, mint amire a Mars tér kapcsán készül a városi tulajdonú piacot üzemeltető cég és maga a város polgármesterestől együtt. Még akkor is rángatják ki a földrögöket a kereskedők lába alól, mikor már egyértelmű a piszkos szándék, hogy mindent a cél érdekében, hogy papíron a bódéból épületet kell csinálni, az épületből bódét. Mert ott csak így, itt pedig csak úgy bontható le az egész kóceráj mindenféle megegyezés nélkül. Hiszen sietni kell, a Mars térre építi a Szeviép a rendezvénycsarnokot EU-s lóvéból, aminek lehívása némiképp időhöz kötött, és különben is, ez a beruházás megmozdít, kapcsolódik még egy párhoz, de ezeket csak így együtt csomagban, szóval sietni, kirúgni, elzavarni, bontani gyorsan, a 2010-es választásokig már nagyon kevés az idő. Az én kis vágyaimból és a néniéből is, ha tápláljuk, könnyedén válhat olyan állandósult szerencsétlenség, mely egyfajta retrográd mutáció, ami látszólag felfelé nő, hatalmassá tesz, valójában azonban olyan fekete mélységeket nyit meg, ahol a jogot már csak arra használjuk, hogy más emberek szabadságát, tisztességét, tulajdonát stb. önös céljaink elérése szerint formálhassuk. A többes szám szándékos, mert az ilyen óriáspaszulyokkal sokkal többen kacsingatnak, mint a velük szemben álló kisemberekkel, jelen esetben a kereskedőkkel.