Politikai esztétika a háromfogúak országában

Gyurcsány Ferenc politikai küldetésének és karrierjének alapja az volt, hogy 2004-től 2006-ig, hatalomra kerülésétől a választásig mindent a hatalom megtartásának stratégiai célja alá rendeltek. A népszavazási vereséggel 2010-ig megint ezt a stratégiát követik, mely stratégiának velejévé vált, hogy a Fidesznek a korábban, a hatalommegtartó propagandában brutálisan lealázott adó- és járulékcsökkentési javaslatait spanyolviaszként fedezik fel.

Kormányzati forrásokra támaszkodó lapértesülések szerint a Gyurcsány-kormány egy több évre tervezett gazdaságélénkítő csomag részét képező adó- és járulékcsökkentési javaslattal vág bele a költségvetési vitába. Láttunk már karón varjút! Mire e soraim megjelennek, kiderülhet, hogy az egész csak nagy humbug, amelynek csak az a propagandisztikus funkciója, hogy hivatkozni lehessen rá. Elvégre a 2006-os választási kampányban úgy robbantották a köztudatba az „adócsökkentés kormánya” nevű hazugságot, hogy a választás előtt e téren meghozott törvényeket a választás után visszavonták, a propagandában mégis napirenden tartják az adócsökkentés szándékát. De meglehet, hogy vaskosabb adó- és járulékcsökkentéssel találkozhatunk a költségvetési törvényjavaslatban. Ha így lesz, máris az előző verziónál találjuk magunkat: Gyurcsány Ferenc legőszintébb igazságbeszédeinek egyikében fog emlékeztetni szavahihetőségére, minthogy ím, lám, megcsinálta, amit megígért 2006 tavaszán: kormánya az adócsökkentés kormánya lett. Egy ilyen megoldás szépséghibája csak az lenne, ami az 1995-ös Bokros-csomagé is. A Bokros-csomagra végső soron szükség volt, de nem úgy, ahogy azt a szocialisták és a szabad demokraták előszeretettel propagálják. A Bokros-csomag igen leegyszerűsítve lényegében két részre bontható: egy közgazdaságira és egy szociálpolitikaira. Az előbbi legfontosabb eleme a forint csúszó leértékelésének és a vámpótléknak a bevezetése, utóbbinak a szociális ellátórendszer megnyirbálása volt. A csomag kétségkívül sikeres volt, amit utóbb a maga módján a jobboldal is elismert. Az esztétikai hiátus, a szépséghiba abban ragadható meg, hogy a sikerben a csomag közgazdasági elemei vitték a prímet. A szociális elemek inkább Bokros neoliberális kísérletének részét képezték – gondoljunk csak a fogászati ellátás fizetőssé tételére a háromfogúak országában… A csomag közgazdasági és szociális oldala között a bér- és nyugdíjpolitikai döntések közvetítettek: az Antall- és Boross-kormányok által kínkeservesen lecsökkentett inflációt felpörgették, a béreket és a nyugdíjakat pedig párhuzamosan befagyasztották! Az eredmény egy szinte példátlan reálbércsökkenés volt. Témánkat illetően a Bokros-csomagnak több tanulsága van. A gazdasági stabilizáció lényegében kivitelezhető volt, kivitelezhető lett volna a szociálpolitikai megszorítások nélkül is, amit különösen igazolnak a csomagnak az Alkotmánybíróság által érvénytelenített elemei. Valamifajta csomagot (közgazdasági intézkedéssorozatot) – már, még – a Boross-kormány is tervezett a választási győzelme után, aminek szükségessége olyannyira nyílt titok volt, hogy az MSZP elsöprő győzelme után mindenki várta a Horn-kormány azonnali lépéseit. Közgazdaságilag hozzám hasonlóan laikus és dilettáns olvasóim azonnal meg is értik a gazdaságot „sikerrel” stabilizáló Bokros-csomagon éktelenkedő makulát egy kérdésből: miért nem hozták meg időben, a kezdet kezdetén, 1994-ben a Békesi-csomagot? Bokros Lajos 1995. március 1-jén lépett elődje, Békesi László pénzügyminiszter helyébe, akinek (és főnökének, Horn Gyulának) bő háromnegyed évi tétlensége nagyban járult ahhoz ugyanis, hogy az ország néhány hónap leforgása alatt a gazdasági csőd szélére jutott – „Mert növeli, ki elfödi a bajt”. Gyurcsány Ferenc politikai küldetésének és karrierjének alapja az volt, hogy 2004-től 2006-ig, hatalomra kerülésétől a választásig mindent a hatalom megtartásának stratégiai célja alá rendeltek. A népszavazási vereséggel 2010-ig megint ezt a stratégiát követik, mely stratégiának velejévé vált, hogy a Fidesznek a korábban, a hatalommegtartó propagandában brutálisan lealázott adó- és járulékcsökkentési javaslatait spanyolviaszként fedezik fel. Ha viszont az adó- és járulékcsökkentés valóban gyógyír, akkor a hatalomért elvesztegetett évek a Békesi-érát idézik – „Mert növeli, ki elfödi a bajt”…