Tudomány

Nem maradt el a Nobel-díjasok és a tehetséges diákok szegedi találkozója

Nem maradt el a Nobel-díjasok és a tehetséges diákok szegedi találkozója

2020. december 7., hétfő
Nem maradt el a Nobel-díjasok és a tehetséges diákok szegedi találkozója

A Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója elnevezésű tudományos programot évente kétszer rendezi meg közösen a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont. A programsorozat fő célja, hogy inspiráló környezet megteremtése révén minél korábbi életszakaszban az orvosi és a természettudományos területek felé fordíthassák a tehetséges fiatalok érdeklődését.

A kétnapos tudományos képzés köré szerveződő esemény résztvevői számos szakmai program mellett Talentum-díjjal elismert Szent-Györgyi Mentorok tudományos előadásait, valamint a találkozó díszvendége, Dr. Ada Yonath (képünkön) „Next generation antibiotics” című előadását hallgathatták meg. Az izraeli Nobel-díjas professzor 2009-ben„a riboszóma szerkezetének és működésének kutatásáért”megosztott kémiai Nobel-díjat kapottVenkatraman Ramakrishnan ésThomas A. Steitz társaságában.

Az online konferencián az esemény leginteraktívabb része sem maradt el. A középiskolás diákok és az egyetemista hallgatók 8-10 fős csoportokban online platformon tudtak élő eszmecserét folytatni a hallgatók szakmai munkájáról és a Szegedi Tudós Akadémia program egyetemi részében rejlő lehetőségeiről.

A konferencia programelemei visszanézhetők a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány honlapján (www.nobel-szeged.hu/konferencia).

Talentum-díj
A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány 2013-ban megalapította a Szent-Györgyi Talentum-díjat. Elnyerésének feltétele, hogy a felfedezés – a nagy elődhöz hasonlóan – Szegeden végzett kutatáshoz, és – a Nobel-díj mintájára – egyszeri felfedezéshez kapcsolódjon. A díjazottat a Szegedre látogató Nobel-díjas kutatok és a kuratórium tagjai közösen választják ki.
Az idei év díjazottja Dr. Nagy László, a Szegedi Biológiai Kutatóintézet Biokémiai Intézetének munkatársa, akire az alábbi témában elért kiemelkedő kutatási eredményeiért esett a választás: „Hifás soksejtűség evolúciós eredetének feltárása összehasonlító genomikai módszerekkel.”

(Fotó: nobelprize.org)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.