Szórakozás

Harmadik alkalommal lesz SZINkópé fesztivál

Harmadik alkalommal lesz SZINkópé fesztivál

2023. augusztus 17., csütörtök
Harmadik alkalommal lesz SZINkópé fesztivál

A bábszínház épülete ad otthont az eseménynek. Sokszínű szórakozást kínálnak a város apraja-nagyja számára, hiszen a két nap alatt több mint 10 program közül választhatnak az érdeklődők. A Kövér Béla Bábszínház három saját előadással készül.

A Kukucs és a Rókus Mókus csöppségek színháza szombaton és vasárnap várja a legkisebbeket, még a nagyobbak az Elhagyatott rét lakói, a kuflik előadásán vehetnek részt szombaton 11 órától. AZiránó Színház Egyszer fenn…Egészen elröppent időutazás a szárnyak nyomában című előadás lesz még látható.

A SZINkópé fesztiválon a zalaegerszegi Griff Bábszínház is részt vesz idén a Négy Égtáj elnevezésű interaktív játszóterével, amit mindkét napon kipróbálhatnak a látogatók.

Két marionett előadás is érkezik a Kövér Béla Bábszínházba. Majoros Ági Piroska és Farkas meséjét hozza el, a Bábakalács Bábszínház pedig a világ legkisebb cirkuszával kápráztatja el a közönséget. A Bábakalács Bábszínház a Szomorú királykisasszony tanulságos meséjét is elmeséli vasárnap 16 órakor.

A HolddalaNap zenekar játszik a bábszínház nagytermében majd.

A programok napijeggyel látogathatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.