Nemrégiben Indiai estet tartott a Szegedi Vadaspark, augusztus végén pedig, az Állatkertek Éjszakája országos programsorozat keretén belül Afrikáé lesz a főszerep.
A “fekete kontinens” élővilága rendkívül színes, a Szegedi Vadasparkban is több faj képviselteti magát. A délután induló programot a Magyar Afrika Társaság színesíti, akik hangszerbemutatóval, afrikai zenével és kézműves foglalkozással is készülnek a napra - írják az augusztus 27-i eseményről közleményükben az állatkert munkatársai.
Részletes programról még nincs információ, azonban elmondták, hogy Afrika legnagyobb ragadozójának látványetetése mellett több érdekes fajt is bemutatnak majd a közönségnek, a legkisebbeket pedig hüllősimogatóval és bátorságpróbával fogják várni.
Bár ez a csöppség nem Afrikában őshonos, biztosan lehet majd őt is látni az Állatkertek Éjszakáján - a Szegedi Vadasparkban már másodjára született bolíviai mókusmajom! Bár az első alkalommal hatalmas meglepetést okozott az új jövevény érkezése, hiszen
legjobb tudomásunk szerint csak hímek érkeztek abból az ausztriai állatkertből, ahonnan a fajmentő tenyészprogram ajánlása szerint jöttek. A korai nem meghatározásba hiba csúszhatott, ami ennél a fajnál gyakran előfordul. Egy kis mókusmajom születésével derült ki, hogy nőstény is érkezett a csapatban.
A bolíviai mókusmajom még nem számít veszélyeztetettnek vadon, de sajnos a létszáma folyamatosan csökken az élőhelyének pusztítása, illetve a vadbefogások miatt.
Sokan szeretnének ilyen kismajmot házi kedvencként tartani, de az állatkert munkatársai ezt egyáltalán nem ajánlják, bármennyire is aranyosak, nem otthoni társállatnak valók. Küllemük alapján meglepő lehet, de kifejezetten harcias természetűek, heves csatákat vívnak egymással az erőforrásokért a csapaton belül is.
A bolíviai mókusmajmok a Szegedi Vadasparkban egy idős barnafejű pókmajommal, Tóbiással és a talajon mozgó rágcsálókkal élnek egy kifutóban, amely társulás a természetben is előfordul. A különböző főemlősök sokszor együtt mozognak, valamint őket azért követik a csak talajon élő rágcsálók, mert bizton számíthatnak az általuk földre hullajtott magvakra.
Szegedi Vadaspark / zooszeged.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.