Halfesztivállal ér véget a nyár Szegeden


Augusztus utolsó napján kezdődik a XXII. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál a Huszár Mátyás Rakparton, ahol rengeteg program várja majd az érdeklődőket.
A három napos rendezvényen péntek délben kezdődnek a programok, amik egészen vasárnapig tartanak, és egy tűzijátékkal érnek véget, este 9 órakor. Frank Sándor, az esemény fő szervezője mondta el, hogy a fesztiválnak nem titkolt célja volt, hogy népszerűvé tegye a halfogyasztást, ami úgy tűnik sikerült is. A mesterszakács szerint 22 éve Szegeden csupán 3 és fél kiló halat fogyasztottak évente, míg ma már közel 10 kilogrammot. A szegedi halászlé ünnepe egyre nagyobb méreteket ölt. Idén már 17 vendéglátóegység, 38 faház, és 30 kézműves stand lesz a rakparton, ahol 68 főzőcsapat több, mint 70 bográcsban főzi a halászlevet. Szintén a fesztivál bővülését mutatja még az is, hogy idén a rakparton kívül még az újszegedi Partfürdő is benépesül a halászléket főzőkkel. A Partfürdőn a bográcsban készülő ételekkel mérik össze halászléfőző tudományukat a csapatok, hogy elnyerjék a Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács által alapított Halfőző Érdemrend valamelyik fokozatát. Azok sem maradnak majd éhen a fesztiválon, akik nem szeretik a halas ételeket, mert a szervezők ígérete szerint bőven lehet majd másféle finomságokat is találni, a rengeteg program mellett.

Péntek este az Útközband Együttes és az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatja a közönséget, majd másnap délelőtt 11 órakor egy ejtőernyős boszorkány is láthatnak a szegediek. Szombaton a gyermek és családi programok után a Storyville Együttes és a Party Art’s OK lép fel, köztük pedig a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek és az Akropolis Táncszínház közreműködésével egy musical estet lehet megtekinteni és meghallgatni. Még szintén szombaton indul a halfőző verseny, aminek a díjkiosztója délután 3 órakor lesz. Vasárnap este pedig a Balkán Fanatik együttessel és a már említett tűzijátékkal ér véget a halfesztivál. Az esemény részletes programjáról a fesztivál
és
lehet bővebben tájékozódni.