Pénteki programajánló: TotalCommander. tapogatás



Folytatódik a Várjátékok programsorozata, koncertezik a TotalCommander, tapogatható kiállítás nyílik a Móra Múzeumban, a Millenniumi Kávéházban pedig továbbra is pörögnek a Jazz Napok.
Pénteken is várja a közönséget a XIII. Szegedi Várjátékok a
Várkertben
. "Idén is a nagysikerű gyermeknapokkal indítjuk rendezvénysorozatunkat, ahol sok ingyenes, izgalmas programmal várjuk a családokat. Saját és vendégelőadásokkal tarkított műsorunkkal a kicsik és nagyobbak tetszését is szeretnénk elnyerni. Itt lesz velünk Micimackó, a Kis Herceg, és többek között Nils Holgersson is. Napközben pedig ugrálóvárral, lovas szekerezéssel és népi játszóházzal várjuk az érdeklődőket" - invitálnak a szervezők. Részletes program
ITT. Tapintható kiállítás nyílik pénteken a
Móra Ferenc Múzeumban
: az újszerű tárlaton érméket foghat kézbe, tapogathat meg bárki a Kultúrpalotában. Az Ujj-É című kiállítást 15 órakor nyitják meg. Egy újszerű kezdeményezés kapcsán jött létre az a tapintható érem-kiállítás, melyet a szegedi Móra Ferenc Múzeumban mutatnak most be. A közel száz alkotást tartalmazó tárlaton bárki megfoghatja az érméket, sőt! A kiállítás kifejezett célja, hogy a tapintható érmék segítségével közelebb hozza a tárgyakat a látogatókhoz. A tárlaton tizenhét kortárs éremművész alkotásait mutatják be, melyek mindegyike izgalmat rejt magában tapintás szempontjából. Az érméket különleges biztonsági szalaggal látják el, valamint biztonsági kapukkal őrzik, így garantálva épségüket. A technológiai megoldás révén a kiállítás helyszínén a látogató szabadon mozoghat az éremmel, elveheti a teljesen nyitott tárolóból, leülhet, összehasonlíthatja más darabokkal, azaz: „ismerkedhet” vele. A zene szerelmesei számára tartogat programokat a
Millenniumi Kávéház
, 17:30-tól folytatódik a szombatig tartó Jazz Napok programsorozata, melynek pénteki felhozatalában megtalálható a Palatka Swing Trió, a Molnár Dixieland Band, valamint a Chicago Jam Fever a Gumbo Funk Project zenekarral. Jam session lehetőséggel bővített TotalCommander koncert lesz
Középföldén
20 órától. http://www.youtube.com/watch?v=QrjV_hZwFtI#t=19
Folyamatos kiállítások, programok:

Ötven évvel ezelőtt kezdődött az olaj- és gázkitermelés Algyőn, így Csongrád megye bányászgenerációk és az ország legkitűnőbb olajszakembereinek az otthonává vált. A
Reök-palota
előtti téren a máig élő bányászai kultúra hagyományait is bemutatja Déri Miklós egy emberöltőt felölelő, „Egy aranykor emlékei” címet viselő portrésorozata. A fotóművész mindenkivel külön interjút készített, akit végül lencsevégre kapott, s mint elmondta, egyfajta szobrot szeretett volna nekik állítani portréival.

Az Optikai illúziók című kiállítás várja az érdeklődőket a
Szent-Györgyi Albert Agórában
. “Fedezzük fel az agy és a szem titkait! Azt tartjuk igaznak, amit látunk. Mégsem hihetünk mindig a szemünknek, néha cserbenhagyhat a legélesebb szempár is… Vagy csak az agyunk űz tréfát velünk? Ízelítőt kínálunk a káprázatok, tévedések és megtévesztések lebilincselő világából. Káprázik a szem és megtorpan az agy!”. A kiállítás megtekinthető július 18-ig. Gondolatfújás, Bóbita-sarok, versfoltozás és gépelde: így kelnek életre Weöres Sándor versei a szegedi
Fekete-házban
a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállításán. A megmozdult szótár című tárlaton izgalmas installációk segítségével lehelhetnek életet a legendás író-költő műveibe a látogatók. A tárlaton lehet gondolatot fújni, verset foltozni, rajzolni és szüretelni is. A legkisebbek a Bóbita-sarokban játszhatnak, míg a nagyobbakat a gépelde várja: egy korabeli írógép segítségével saját alkotásokat faraghatnak Weöres műveiből. A falakat az író saját illusztrációi díszítik, így a látogatók teljesen elmerülhetnek Weöres Sándor verseinek csodálatos világában. A kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg.

Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a
Szent-Györgyi Albert Agórában
. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az