Szórakozás

Hétvégi programajánló: civilek, super 8 és Variola jubileum

Hétvégi programajánló: civilek, super 8 és Variola jubileum

2013. szeptember 27., péntek
Hétvégi programajánló: civilek, super 8 és Variola jubileum
variola

Huszonöt évvel ezelőtt koncertezett először a Variola, amit a Rongy Kocsmában ünnepelnek meg. A Super 8-asok erkélykoncertre invitálják az érdeklődőket a Belvárosi mozihoz, míg a Civileg Éjszakájának programjaiba három helyszínen is bekapcsolódhatunk.

„Határtalan harmonikaszó” – 16 órától az

IH Rendezvényközpont

ad otthont a III. Dél-alföldi Harmonika Fesztiválnak. A Dél-alföldi Harmonikabarátok Klubja szervezésében harmadik alkalommal rendezik meg az immár nemzetközi rangú tangóharmonikás bemutatót. Első ízben ad otthont a rendezvénynek az IH Rendezvényközpont, ahol a kiváló technikai lehetőségek mellett arra is lesz mód, hogy a fiatal tehetségek is külön pódiumot kapjanak. A gálaműsorban több szomszédos ország kiváló muzsikusai is fellépnek. 16 órától a fiatal tehetségeké a terep, míg 19 órától gálaműsorra invitálják az érdeklődőket, nemzetközi hírességek fellépésével. A kaTARzis című vándorkiállítást 17 órakor nyitja meg Drahos Zsuzsa főszervező és Verbőci Patrícia fotográfus a

Millenniumi Klubban

az Őszi Kulturális Fesztivál keretében. Az október 8-áig látogatható tárlaton lévő képek különlegessége, hogy azokon a foltos hajhullás nevű betegségben szenvedő, hétköznapi nők szerepelnek, az 50-es évek plakátstílusában, az úgynevezett pin-up stílus alapkoncepciójában, kopaszon. A fotók Verbőci Patrícia fotós, Ugrai Judit sminkes-grafikus, és Tartóczki Éva stílustanácsadó segítségével, és nyolc foltos hajhullásban szenvedő nő közreműködésével készültek. A nyolc nő azzal a céllal állt modellt, hogy a képek hatására az emberek másképp tekintsenek a női kopaszságra. Mivel egyik fő üzenetük, hogy a nőiesség nem haj függvénye, a képek alapkoncepciójaként a nőiesség netovábbjának számító pin-up stílust választották. A lányok - akik többsége kendőt, vagy parókát hord a mindennapokban - legintimebb szférájukba engedik be a látogatókat a képeken keresztül, és remélik, hogy sikerül elgondolkodtatniuk az embereket a másságban (vagy még inkább a különlegességben) is jelen lévő nőiességről, lágyságról, harmóniáról… és az élet értékeiről. A XII. Nemzetközi Super 8mm Fesztivál keretében szombaton 17 órától a

Grand Café Várkertben

Diónyi Színpad: Mese a kőről (bábelőadás kicsiknek és nagyoknak). 18.30-tól a Belvárosi mozihoz, az V. Super 8 Erkély koncertre invitálják az érdeklődőket, Hypermarché és barátaik lépnek fel. 20 órától a Várkertben Camillo Valle, The art of super 8 című dokumentumfilmjét veítitik, majd 21 órától Dj Zöldé a terep. Vizual: Méhkas dia projekt (Székesfehérvár). Vasárnap 18 órától a Várkertben VII.Videoton tvjáték bajnokság! https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yfjiqySXjJs A Civilek Éjszakájához csatlakozik a Vakok és Gyengénlátok Csongrád Megyei Egyesülete is, 18 és 24 óra között a

Bocskai utca 11.

szám alatt várják az érdeklődőket. Erre az estére különleges ismerkedési lehetőséget biztosítanak a többségi társadalom tagjai számára is segédeszközeikkel, lehetőségeikkel. Egy kis ízelítő: az érdeklődők megismerkedhetnek a vakok által használt Braille írással, a számítógépen futó beszélő programmal éppúgy mint a beszélő mérleggel vagy vérnyomásmérővel, színfelismerővel, és egyéb segédeszközökkel. Majd ügyességi játék következik, ahol szemtakarásban különböző párosítási lehetőségek közül válogathatnak. Ezek után aki elkészíti magának a „vakuzsonnáját” – ami kenyérkenés, almapucolás, teatöltés és hasonló tevékenységekből áll - természetesen szintén szemtakarásban, az meg is eheti a saját alkotását. Majd a fentiek fáradalmait egy vak masszőr által nyújtott felüdítő masszázs keretében heverheti ki.

civilekéjszakája(1)

A Civilek Éjszakáján 19 órától az

IH Rendezvényközpont

is kitárja kapuit szombaton este. Az Ismerd meg a világod! a Partiszkon Társadalomkutató Egyesület és az Ifjúsági Ház társszervezésében valósul meg. Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy egyszerre legyen jelen egy rendezvényen az ismeretterjesztés, a szemléletformálás és a szórakoztatás. A szervezők számára kiemelten fontos, hogy a fiatalokat is fogékonnyá tegyék a társadalmi kérdések iránt. Az esemény azonban az összes korosztály számára érdekes lehetőségeket kínál, ahol minden vendég megtalálhatja a számára legvonzóbb elfoglaltságot. Az SZTE oktatói és a szociális szféra képviselői által tartott előadások mellett játékos vetélkedők várják az érdeklődőket, értékes nyereményekért. Közreműködik a Drogcentrum, akik változatos programjaikkal teszik még színvonalasabbá az eseményt. A rendezvény Pleskonics András Rockpörijével zárul, ahol már a felhőtlen szórakozásé a főszerep. A

Régi Zsinagógában

szombaton 19.30-tól a Közép-Európa Táncszínház – Derida Dance (Bulgária) Monocrossing című előadására invitálják az érdeklődőket. A Monocrossing egy bolgár-magyar koprodukcióban készült multimédiás táncelőadás, amely a videós kalandjátékok struktúráján alapszik: különböző virtuális tereken és kihívásokon keresztül folyamatos keresése annak, ami segít a személyes küldetés beteljesítésében. Az interaktív történetben az előadó azt a karaktert személyesíti meg, akit a rejtélyek megfejtése vezet, mindaddig, míg el nem éri célját. Az előadás próbái Szófiában és Budapesten zajlottak, mindkét városban tartottak bemutatót az előadás duett verziójából, Hargitai Mariann és a dél-koreai Jungin Lee részvételével, ezt követően itthon az előadás szóló verziója látható. Latin-est lesz szombaton 20 órától a

Millenniumi Kávéházban

Szabados László szervezésében. Variola és Sonic Temple koncert lesz szombaton a

Rongy Kocsmában

20 órától. A Variola zenekar (akkor még Variola Vera néven) 1988. szeptember 30-án adta első hivatalos koncertjét a szegedi Drogambulancia FŰ-VÉSZ klubjában, így szinte napra pontosan tartják a 25 éves koncertjüket Variola negyedszázad címmel. A Variola név a dark, new wave szcénában a szakma szerint is meghatározó volt a nyolcvanas évek végén, ill. a kilencvenes évek elején. A korai években Battonyától - Nemesmedvesig bejátszották az egész országot, szinte az összes vidéki és budapesti klubnak, fesztiválnak visszatérő fellépői voltak. Már „nagykorú" volt a zenekar, amikor retrospektív jellegű lemezeik megjelentek (Sötét a csillagod, Négyen). A zenekarban játszó zenészek mindig is anyazenekarként aposztrofálták a bandát, bárhol is játszottak azt követően. A zenekar ma is ugyanazt a goth-rock hangulatot játssza, amit a kezdetekkor is, az újak mellett jó néhány 25 éves örökbecsű szerzemény is el fog hangzani a koncerten. Sajnos csak virtuálisan, de jelen lesz a városképi jelentőségű Fátyol István „Főnök" is, hiszen nélküle nem volt koncert annak idején! Vendégként a Sonic Temple zenekar The Cult slágerekkel melegíti be a nagyérdeműt. Bíznak benne, hogy a régi arcok közül jó néhányan tiszteletüket teszik az este folyamán és legalább olyan jó hangulatot csihol a zenekar és a közönsége, mint azt tette 1988-ban! http://www.youtube.com/watch?v=XEy8JqKKUhI „Nincs kifogás. ÖSSZEFOGÁS!” – hirdetik a Civilek Éjszakájának szervezői. A kezdeményezéshez csatlakozó

Zéró Art Caféban

az ART-TOUR Kortárs Összművészeti Egyesület is programot kínál az egyesületünk iránt érdeklődőknek és mindenkinek aki, szívesen vesz részt programjainkon, esetleg most első alkalommal hall rólunk. 21 órától A hószárnyú pillangók princípiuma című zenés, verses estre intiválják az érdeklődőket Paudits Zoltán költő művei nyomán a Genéziusz Színház előadásában. 22.30-tól Zero-Plugged: Jam Night, vagyis szabad jammelésre várnak minden zenében jártas és kevésbé jártas alkotó szellemet, aki saját unplugged hangszerével, lelkesedésével és barátokkal vagy azok nélkül érkezik és szívesen zenélne együtt másokkal! Mutasd meg mit tudsz, és állj be köreinkbe a Civil Éjszakán!

Folyamatos kiállítások, programok:

Az újszegedi Gregor József Általános Iskola 50 éves centenáriumát ünnepli idén, a szervezők gyönyörű kiállítással ajándékozták meg az egykori és a jelenlegi diákokat, tanárokat, hozzátartozókat az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban. „Aki iskolát épít, az a jövőben gondolkodik” – fogalmazott az intézmény igazgatója, Bikárdi Melinda.

A tárlatról további részleteket itt olvashat!
gregor_evfordulo04_gs

A Kass Galériában Timkó Bíbor képzőművész alkotásaiból nyílt tárlat Női antennák címmel. Timkó Bíbor képzőművész alkotásai első pillantásra idilli hangulatot árasztanak, jobban szemlélődve azonban észrevesszük a képek rejtett, mélyebb értelmét is. Timkó Bíbor festőként és grafikusként is dolgozik- textiltervezőként végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, emellett festészetet tanult a római Képzőművészeti Egyetemen. Grafikai munkáinál a svéd és finn textilművészet hatásai érződnek, alkotásait pedig karakteres nőalakjai teszik igazán egyedivé. A kiállítás október 20-áig látogatható. Szeged Város képzőművészeti gyűjteményéből nyújt válogatást a

Reök-ben

megnyílt tárlat. Az anyag jelentős része a szegedi képzőművészetet mutatja be, de láthatunk országos hírű, klasszikus és kortárs alkotásokat is. Kevés közgyűjtemény büszkélkedhet olyan alkotásokkal, mint a Szegedi Polgármesteri Hivatal. Közel ezerre tehető a nagyközönség számára rejtett művek száma, melyek a hivatal épületét, irodáit, folyosóit, intézményeit díszítik. A grafikákból, festményekből, szobrokból álló gyűjtemény alapját az 1960-as években indult dél-alföldi kiállításokon, Nyári Tárlatokon történő vásárlások képezték, amelynek anyagi támogatója a szakminisztérium és a Képzőművészeti Lektorátus volt. A Reök-ben látható 100 alkotás összefoglaló válogatás a fél évszázados, mára lezárult gyűjtésből. Árnyas Koppány festőművész alkotásaiból a Sogne-fjordtól a Tisza-partig címmel nyílt kiállítás a Belvárosi Kamara Galériában, ami november 3-áig tekinthető meg. Árnyas Koppány 2006-ban az SZTE JGYPK tanító szakán, egy évvel később pedig a képi ábrázolás szakon végzett. első önálló kiállítása 2009-ben Norvégiában volt, találkozhattunk alkotásaival a Reök-palota XIII. Táblakép-festészeti Biennáléján, a Plein Air-en és a Millenniumi Kávéházban is.

arnyas koppany

„KollázsMesék" címmel Véber Noémi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a

Somogyi-könyvtárban

. A tárlat a kollázstechnika sokszínűségét, játékosságát, kifejezőerejét hangsúlyozza. A felhasznált anyagok spektruma igen széles, az egyszerű papírtól kezdve, az üveg, kő, kagylóhéjon át egészen a természeti formákig, minden megtalálható a képekbe építve. Az inspiráció, mely a képek kiindulópontja volt, szintén sokszínű, a virágos kerttől indulva, az erdőkön, tengereken, óceánon át egészen a Navaho indián kultúráig jutunk a kollázsokat szemlélve. A kiállításon szerepel a 2012-es „Interior Design” Nemzetközi Kollázspályázaton 1. díjat kapott kollázskép is. Véber Noémi 1974-ben született, Cegléden. Diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Rajz- és Művészettörténeti Tanszakán szerezte 1998-ban. Az elmúlt 5 évben 20 önálló tárlaton mutatta be munkáit hazánkban és külföldön. 15 éve festészetet és grafikát tanít Szegeden. Alkotásaiban a festészet, grafika, kollázs, montázs, mozaik technika kapcsolódik össze a műfajok határait feszegetve és átjárhatóvá téve.

SZS20130910_gobbi_hilda_kiallitas_megnyito_a_somogyiban_018

Idén lenne száz éves Gobbi Hilda, Kossuth-díjas művésznő. A kerek évforduló alkalmából a

Somogyi-könyvtár

összegyűjtötte a színésznő ereklyéit, s bizony öt tárolóba és két vitrinbe nehéz volt belesűríteni Gobbi Hilda életének 75 évét. A kiállított személyes tárgyak az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Bajor Gizi Színészmúzeum gyűjteményéből érkeznek Szegedre. A kiállításról bővebben

ITT

olvashat. A Somogyi-könyvtár

Rókusi fiókkönyvtárában

a 2013-as Év madaráról, a gyurgyalagról nyílik kiállítás szeptember 3-án, amit október végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szavazása alapján 2013-ban az Év madara a gyurgyalag. Az "Év madara" program célja egyes védett fajokra, vagy madárcsoportokra irányítani a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, figyelmét. A fiókkönyvtár színes fotókkal illusztrált könyvajánló- és ismeretterjesztő kiállítással hívja fel a figyelmet a hosszú távú vonulóként májustól szeptemberig hazánkban tartózkodó egyik legszínpompásabb madárra. A gyurgyalag fokozottan védett faj, amelynek természetvédelmi értéke százezer forint. Főleg nagyobb termetű repülő rovarokkal táplálkozik, speciális étrendje és fészkelési viselkedése miatt számos veszély fenyegeti, költési helye különleges, mivel partfalakban, telepesen (gyakran a partifecskékkel együtt) fészkelő faj. Az október 31-ig megtekinthető tárlat kiegészül a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának tablóival és fotóival.

gyurgyalagok

Kétszáz éve élt emberek sorsát mutatja be a

Fekete Ház

legújabb tárlata, amely a múmiakutatás érdekes és rejtélyes világába kalauzolja el a látogatókat a váci leletegyüttes segítségével. A „Rejtélyek, sorsok, múmiák” című tárlaton a váci Fehérek templomának rejtett kriptájában felfedezett természetes úton mumifikálódott testeket láthat a nagyközönség. Egy felújítás során, 1994-ben bukkantak rá Vácott arra az elfeledett kriptára, mely az 1674-1838 között élt váci polgárok temetkezési helyéül szolgált. A megtalált 265 múmia közül 166 személyt azonosítottak a szakemberek, a fennmaradó 99 kilétét mind a mai napig homály fedi. A tárlatról bővebben

ITT

olvashat.

mumia_kiallitas_megnyito02_gs

A Cimélia – könyvkincsek Régi és ritka könyvek a

Somogyi-könyvtár

gyűjteményében tárlat október 9-éig látogatható. 2013 a könyvtár számára kétszeresen is jubileumi év: 125 éve halt meg az alapító, Somogyi Károly és 130 éve, 1883. október 16-án nyitotta meg Ferenc József a Somogyi-könyvtárt. Az ünnepi év kiállítása válogatás a Somogyi-könyvtár egyedi ritkaságaiból, Magyarországon unikális és Európában is csak néhány példányban ismert, fennmaradt kötetekből. A kiállítást a kötetek művészi illusztrációinak nagyméretű, poszter-reprodukciói egészítik ki, mintegy tagolják a tárlat egyes fejezeteit.

SZS20130704_kass_janos_kiallitas_megnyito_001

Madách Imre/Kass János néven újjászületett a

Kass Galéria

állandó kiállítása, mely a Kossuth-díjas grafikus, szobrász, bélyegtervezőnek állít emléket. Az újjászületett kiállítás gerincét két dráma, Az ember tragédiája és a Mózes illusztrációi adják. Közel ötven remekművet tekinthetnek meg az érdeklődők, illetve különböző vázlatokat és bélyegeket is láthat a nagyközönség a művész nevét viselő galériában. További részleteket

ITT

olvashat.

benczur_kiallitas04_gs

Benczúr, a festőfejedelem címmel nyílt tárlat a

Móra Ferenc Múzeumban

. A tárlaton több mint harminc festményt és grafikát mutatnak be a magyar historikus festészet kiemelkedő alakjának munkásságából. Az alkotások egy része Nyíregyházáról érkezett, az ottani múzeum egész komoly Benczúr-kollekcióval rendelkezik. A szegedi kultúrpalota három Benczúr-festményt birtokol, az egyik Tisza Kálmánt, a másik Tisza Lajost ábrázolja, a harmadik pedig egy vázlat Mátyás megkoronázásáról. Az első két műalkotás letétben a városházán található, ott csodálhatták meg eddig a látogatók vagy az ott dolgozók. A kiállításra most visszakérik a képeket, hogy a többi Benczúr-művel közösen láthassa ezeket is a közönség. A kiállítás december 15-éig látogatható.

osemberkiallitas18_gs

Őskőkori invázió indult a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: 100 négyzetméteres barlangfolyosóval, Frédi és Béni autójával, ősember-arcrekonstrukciókkal és több millió éves állatcsontokkal. A tárlat az őskőkori állatvilágot is bemutatja: az eredeti gyapjas orrszarvú, barlangi hiéna, mamut, valamint ősbölény csontokon túl az állatok a falakon is megjelennek. Az élethű, méretarányosan felfestett kép mellett állva bárki lemérheti, hogy egy barlangi medvéhez vagy éppen egy mamuthoz képest mekkora a magassága. További információkat

ITT

olvashat az október 25-éig látogatható kiállításról! A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.