Szórakozás

Szerda: Táncházak napja

Szerda: Táncházak napja

2009. május 12., kedd
Szerda: Táncházak napja

Ritkaság, de ezen a szerdán három táncház is lesz - mezőségi, szerb és Rozsdamaró. És itt az alkalom, hogy aki még nem tud, most megtanuljon táncolni - ugyanis mindenütt tanítanak is. A színházban mindkét játszóhelyen lesz előadás, és három hangversennyel várják a közönséget az Egyházzenei hónap rendezői. A Reökben komolyzenei, az IH-ban könnyűzenei koncert lesz, és internetes játékra várja az iskolásokat a könyvtár. Három tartalmas programot is kínál a Közéleti Kávéház, továbbra is változatosak és érdekesek az Egyetemi Tavasz rendezvényei. A mozik ma nem csak filmeket ajánlanak, bár folytatódik a XV. Lengyel Filmtavasz és az Egyetemi Tavasz is filmbemutatót kínál. A Grand Caféban viszont ismét Vitamin, sőt utána a filozófia hosszú éjszakája. Aki pedig nem a népzenét kedveli, annak is akad buli szerda este.

Színház és bábszínház

A

Nagyszínházban

szerdán 19 órakor a

Faust elkárhozása

című operát játsszák (Bajor Gizi bérlet). A

Kisszínházban

szerdán 19 órakor

Tévedések komédiája

(Latinovits Zoltán 2. bérlet). A

Kövér Béla Bábszínházban

szerdán délelőtt 10 órakor (Törpike bérlet), és délután 14.30-kor (Nagy akarok lenni bérlet)

Mátyás király lakomája

.

Az Egyházzenei hónap szerdai eseményei

Az újszegedi

Szent Erzsébet templomban

szerdán 19 órakor a

SZTE Zeneművészeti Kara Gregorián együttesének hangversenye.

A

Felsővárosi minorita templomban

szerdán 19 órakor a

Király-König Péter Zeneiskola növendékei vonószenekarának és orgona tanszakának hangversenye.

A

Jezsuita templomban

szerdán 19.30 - kor a

Király-König Péter Zeneiskola vegyes tanszakának hangversenye.

ZMK-koncert a Reökben

Szerdán 19 órakor ismét

ZMK-koncert a Reökben

. A sorozat alatt az SZTE-ZMK minden egyes tanszaka - többek között a zongora, cselló, fuvola - bemutatkozik. A közönség

Bach, Mozart, Chopin, Sosztakovics, Dvořák

műveit élvezheti a hallgatók előadásában.

Jim Morrison est

Az

IH Rendezvényközpontban

, a Kávézóban (Felső Tisza-part 2.) szerdán 20 órakor

Jim Morrison est.

(Az Artstab programja.) Belépőjegy 500 Ft, diákigazolvánnyal 300 Ft.

Mennyire vagy szegedi? - internetes játék

A szegedi általános iskolák felső tagozatos diákjait hívja

internetes műveltségi vetélkedőre

az Informédia Kft. és a Somogyi-könyvtár.

A

Mennyire vagy szegedi?

című játék szerdán és csütörtökön zajló első fordulójának részleteiről

www.szegedpont.hu

internetes oldalon tudhatnak meg részleteket az érdeklődők.

A Közéleti Kávéház programjai

A

Nemzeti Klubban,

a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület Klubhelységében (Szent-Györgyi Albert u 2.) szerdán 17 órakor a

Magyarok (civil) Szövetségének

jövőt alakító beszélgetése. 18 órakor

Drábik János előadása a pénzügyi válság kezelési lehetőségeiről

. A rendezvények szervezője és műsorvezetője:

Bene Gábor

. Szerdán 17 órakor a

Százszorszép Gyermekházban

(Kálvin tér 6.)

Ételallergiások Klubja.

Programok:

A mikotoxin és a hiperaktivitás; Tej készítés titkai - bemutató saját receptekkel; Életmód-táborra felkészülés. További információ a 62/ 634 402 vagy a 70/452 51 30 telefonszámon kérhető. A

Korzó Zeneházban

(Széchenyi tér. 9, bejárat a Feketesas utca felől) szerdán 18 órakor

Ifjúságunk jöjj vissza egy szóra - Gyimesi Kálmán 76 éves.

Közreműködnek:

Arany János (zongora), Várnay Szilárd (dob).

A műsort összeállította:

Wirth István.

Az Egyetemi Tavasz rendezvényei

A

SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban

(Ady tér 10.) szerdán 15 órától

Radnóti nyomában - irodalmi séta

Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából,

a költő szegedi emlékhelyein. A séta az Egyetemi Könyvtár Radnóti-kiállításától indul. Idegenvezető:

Nyéki Tamás

helytörténész. A

Millenniumi Klubban

(Dugonics tér 12.) szerdán 19 órakor a

LÉK Lelkes Ének- és ZeneKar, a Galagonya Együttes és az On Seven Winds

közös koncertje lesz. A

Katolikus Ház dísztermében

(Dugonics tér 12.) szerdán 19 órakor

Szatmári (Saurwald) Géza Emlékhangverseny.

Közreműködnek:

Klebniczki György, Szabadyné Békési Magdolna, Maczelka Noémi, Paragi Jenő, Dombiné Kemény Erzsébet, Sindel Csilla, Fejesné Vörös Márta, Szvoboda Gabriella, Soczó Gabriella, Szabadi Magdolna

. A hangversenyt a Szatmári Gézáról szóló kötet bemutatása zárja.

Szerdai moziműsorok

A

Grand Caféban

szerdán: 17 órakor:

Szubjektív valóság: Strass

- belga film, rendező:

Vincent Lannoo

- ingyenes. 19 órakor:

Vitamin - Sirokai Mátyás: Pohárutca

- A könyvről

Darabos Enikő

irodalomkritikus,

Erdélyi Ágnes

, a Grand Café munkatársa,

Szilasi László

irodalomtörténész,

Gaborják Ádám

irodalmár és egy meghívott vendég beszélget. 21 órakor:

Filozófia a művészet és a tudomány között - A filozófia hosszú éjszakája

. Előadók:

Csejtei Dezső, Gausz András, Gyenge Zoltán, Kovács János, Sutyák Tibor

- filozófusok és filozófiatörténészek. A

Belvárosi Mozi

szerdai műsora:

A Zsigmond Vilmos teremben:

14, 16 és 18 órakor:

A légy a Holdon 3D

- színes, szinkronizált belga animációs film, rendező:

Ben Stassen

. 20 órakor:

Angyalok és démonok

- színes, szinkronizált amerikai misztikus thriller. Szereplők:

Tom Hanks, Ewan McGregor, Ayelet Zurer.

Rendező:

Ron Howard.

A Balázs Béla teremben

: 16 órakor:

Hajrá boldogság!

- színes, feliratos angol vígjáték. Szereplők:

Alexis Zegerman, Sally Hawkins, Eddie Marsan.

Rendező:

Mike Leigh.

18.30- kor:

Egyetemi Tavasz - Koccanás - filmbemutató

.

Spiró Györgynek

a Katona József Színházban bemutatott darabjából

Török Ferenc

készített filmet. Szereplők:

Ónodi Eszter, Anger Zsolt, Thúróczy Szabolcs, Derzsi János

. Rendező: Török Ferenc. A film után beszélgetés az alkotókkal. 20.30-kor:

Isten hozott az Isten háta mögött

- színes, feliratos francia vígjáték. Rendező:

Dany Boon.

A Csőke József teremben

: 16.15-kor:

Príma primavera

- színes, magyar-bolgár-angol-holland dráma, 90 perc Szereplők:

Lukáts Andor, Vesela Kazakova, Antonie Kamerling

. Rendező:

Edelényi János.

18.30-kor:

XV. Lengyel Filmtavasz - Eperbor

(Wino truskawkowe) -lengyel-szlovák film, rendezte:

Dariusz Jablonski

. 20.45-kor:

13. Francia Filmnapok - Kémnők

(Les femmes de l'ombre) - színes, feliratos, háborús dráma, rendezte:

Jean-Paul Salomé.

A filmekről, a XV. Lengyel Filmtavaszról, és a 13. Francia Filmnapokról

bővebben a

www.belvarosimozi.hu

oldalon olvashatnak.

Szerda esti bulik

A

Millenniumi Kávéházban

szerdán 21 órakor

Mezőségi táncház

az

SZTE Borica Bálint Sándor Táncegyüttes

szervezésében. Zenélnek:

Patyi Zoltán

és barátai. Táncot tanít:

Varga Sándor.

A

Nemzetiségek Házában

szerdán 18 órakor

Szerb táncház

. Vezetik a Deszki Bánát Szerb Táncegyüttes tagjai. A

JATE Klubban

szerdán 20 órakor

Rozsdamaró Táncház

. A belépés ingyenes! A

SZOTE Klubban

szerdán 22 órakor

ÁJTK-GTK közös félévzáró

/ FACE to FACE - Novák vs. Lennard / vodka+narancs és Jagermeister akció.

Az M-Klubban

(Roosevelt tér 5.) szerdán este

Kívánság szerda

. Az

Ikon Caffé&Lounge-ban

(Kárász u. 9.) szerda este

Funky Night fever

- a legnagyobb funky, r'N'b, hip-hop zenék a 80-as évektől napjainkig. Fellép:

DJCybere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.