Szórakozás

Csütörtök: A Kellékes – Kern András az IH-ban

Csütörtök: A Kellékes – Kern András az IH-ban

2009. március 11., szerda
Csütörtök: A Kellékes – Kern András az IH-ban

Csütörtökön az IH Rendezvényközpontban Eberhard Streul: A Kellékes című darabját láthatjuk, Kern András főszereplésével, a Reökben nagyváradi zenetanárok koncertjére várják a közönséget. Délelőtt és délután is játszik a bábszínház, és jogrendről meg alkotmányosságról beszélgetnek az egyetemen. A Somogyi-könyvtár csütörtöki programjai a Szegedi Nagyárvíz 130. évfordulójáról szólnak, illetve a Sziqviz általános és középiskolás vetélkedő második fordulóját is most tartják. A Bálint Sándor Művelődési házban is a hajdani árvíz a téma, erről beszél a történész vendég. Csütörtöktől szombatig Szemrevaló - új német filmek Szegeden címmel a Goethe Intézet a Grand Caféban mutat be válogatást az elmúlt év német filmtermésének legizgalmasabb és legfontosabb játék- és dokumentumfilmjeiből, és ha csütörtök, akkor műsorváltozás a mozikban, jobbnál jobb új filmek. És a buli sem marad el...

A hitújításról és a katolikus megújulásról a Móra-kollégiumban

Csütörtökön este 8 órától kerekasztal-beszélgetést

tartanak, melyben ütköztetik az irodalom- és a történettudomány nézeteit arról, milyen szerepet játszott, milyen hatást fejtett ki

a hitújítás és a katolikus megújulás a magyar mentalitás-, művelődés- és kultúrtörténetben.

Balázs Mihály

irodalomtörténész a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője,

Farkas Gábor

tudományos kutató, az Országos Széchényi Könyvtár főkönyvtárosa és

Molnár Antal

történész, az MTA Történettudományi Intézet munkatársa beszélget a megjelölt témában. A kerekasztal-beszélgetés helyszíne az SZTE újszegedi Móra Ferenc Kollégiuma (Közép fasor 31-33.), ahol minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az izgalmasnak és tanulságosnak ígérkező beszélgetésre.

A Kellékes az IH-ban - színház Kern Andrással

Csütörtökön 18 órától az

IH Rendezvényközpontban Eberhard Streul: A Kellékes

című darabját láthatjuk,

Kern András

főszereplésével. Rendező:

Ilan Eldad

. A kortárs német rendező, író és zeneszerző darabja,

Parti Nagy Lajos

bravúros átiratával, tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás „one man show"-ja. A tartalomról részletesen lásd az

IH honlapját

.

Nagyváradi zenetanárok koncertje a Reökben

Ariadna Zenaida Mircescu

(

fuvola),

Iudita Georgiana Mircescu

(

fuvola)

és

Andrada-Maria Brisc

(

zongora)

koncertje a

Reök Palotában

lesz csütörtökön 18 órai kezdettel.

Ariadna Zenaida Mircescu

és

Iudita Georgiana Mircescu

fuvolaművész ikertestvérpár a nagyváradi líceum fuvolatanárai és a bukaresti Nemzeti Zenei Egyetem doktorandus hallgatói. Számos nemzetközi verseny díjazottjai.

Andrada-Maria Brisc

zongoraművész

jelenleg a londoni Royal Academy of Music hallgatója, és a nagyváradi líceum zongoratanára. Több hazai zenei verseny díjazottja. A koncertre a belépés ingyenes

Bábszínház

A

Kövér Béla Bábszínházban

csütörtökön délelőtt 10 órakor

a

Gólyakalifa

című előadást játsszák (Kerekerdő bérlet),

a délutáni Rest mese betegség miatt ELMARAD!

A jogrend alapja az alkotmányosság

Csütörtökön 17 órakor a

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar

3. emeleti társalgójában

(Tisza Lajos krt.54.)

A jogrend alapja az alkotmányosság

-

Samu Mihály

jogtörténész professzor,

Fáy Árpád

(Alkotmányozási Jószolgálati Testület) és

Bene Gábor

jogász-közíró beszélgetése.

A Somogyi-könyvtár csütörtöki programjai

Csütörtökön 10 órától a

Somogyi-könyvtár

I. emeleti folyóirat-olvasótermében

Kiállítással egybekötött felolvasóülés. A

program:

Kukkonka Judit

:

"A hajnal nem találta többé..."

- árvízi emlékek a Somogyi-könyvtár Helyismereti Gyűjteményében.

Szőkefalvi-Nagy Erzsébet: Revive Szégedin! 1879

-

Szeged Európa szívében

.

16.30-tól

a tárlat rendezője,

Kukkonka Judit

mutatja be az Érdeklődőknek az

Európa Szegedért - A Szegedi Nagyárvíz 130. évfordulójára

című kiállítást az

aulában

. Csütörtökön és pénteken a gyermekkönyvtárban és alagsori klubban

Sziqviz általános és középiskolás vetélkedő második fordulója a Nagyárvíz emlékére

. A 2. fordulóban

általános és középiskolás csoportok mérik össze tudásukat a

nagyárvíz

témakörében.

Hogyan ismerhetjük meg tulajdonságainkat születési adataink alapján?

címmel csütörtökön 18 órakor

Csányi Tamásné

előadása lesz az

Életreform Klub

ban a

Szőregi fiókkönyvtárban

.

A múlt ködéből kondul egy harangszó...

A

Bálint Sándor Művelődési Házban

(Temesvári krt. 42.) csütörtökön 15 órakor

Megemlékezés a Nagy Szegedi Árvíz 130. évfordulóján

. Vendég:

Apró Ferenc

helytörténész, művészettörténész.

Új filmek és fesztivál a Grand Caféban

Március 12. és 14. között

Szemrevaló - új német filmek Szegeden

címmel a

Goethe Intézet a Grand Caféban

mutat be válogatást az elmúlt év német filmtermésének legizgalmasabb és legfontosabb játék- és dokumentumfilmjeiből. A fesztiválon látható lesz

Veit Helmer

új munkája, az

Abszurdisztán

, egy Európa és Ázsia határán játszódó költői komédia

. Christian Petzold

új filmje, a

Jerichow

pedig nem más, mint

A postás mindig kétszer csenget

Németország keleti felében játszódó mai változata - főszerepben a nagyszerű

Nina Hoss

-szal. S ha valaki még nem tudná: a német Harry Pottert "Krabat"

-

nak hívják! A nagysikerű fantasy egyik főhősét a nálunk is jól ismert

Daniel Brühl

alakítja. A fesztiválprogram igazi csemegéje két, Magyarországon először látható dokumentumfilm: az egyikben

Wim Wenders

ezúttal a kamera előtt állva tekint vissza pályájának korai szakaszára, a másikban (

Szemtől szemben

) pedig a legnevesebb kortárs filmesek - rendezők és forgatókönyvírók - mesélnek kedvenc német filmjeikről, s nyújtanak ezzel egyfajta szubjektív filmtörténeti összegzést. A fesztivál valamennyi filmjét

eredeti német nyelven láthatják

, kivéve az Abszurdisztánt, amely oroszul beszél, francia felirattal. A fesztivál szervezője a budapesti

Goethe Intézet

, támogatója a

German Films.

A

Grand Caféban

csütörtökön:

16 órakor:

Juhász Gyula Klub: Petőfi '73

19 órakor:

Szemrevaló: Mozi a javából - Abszurdisztán

(Absurdistan), német film, rendező: Veit Helmer. 21 órakor:

Szemrevaló: Mozi a javából - Jerichow -

német film, rendező: Christian Petzold. A

Belvárosi Mozi

csütörtöki műsora:

A Zsigmond Vilmos teremben:

10,14 és 18 órától:

Coraline és a titkos ajtó

-

színes, szinkronizált amerikai animációs film, rendező: Henry Selick.

A tartalomból:

Coraline

egy kislány, aki egy titkos ajtót fedez fel új otthonában, mely mögött saját életének egy másik változatát találja. A felszínen ez a párhuzamos valóság hátborzongatóan emlékeztet valós életére - csak éppen sokkal jobb. Ám ez a hihetetlenül eredeti, fantasztikus kaland egyre veszélyesebbé válik, és amikor a másik, az álanya örökre ott akarja fogni. Coraline latba veti minden makacs elszántságát, bátorságát: segítségül hívja szomszédjait és egy beszélő fekete macskát, hogy megmentse igazi szüleit, néhány szellemgyermeket, és hazatérjen.

Neil Gaiman

(Csillagpor, Tükörálarc) nemzetközi bestselleréből a

Karácsonyi rémálom

rendezője, Henry Selick készítette ezt a lenyűgözően fantáziadús és szórakoztató alkotást, mely az első nagyfelbontású, három dimenziós stoptrükk-animációs film.

16, 20 és 22 órától:

Véres Valentin 3D

-

színes, feliratos amerikai horror. Rendező: Patrick Lussier.

A Balázs Béla teremben:

16 órakor, és 20.30-kor

:

Made in Hungaria

-

színes, magyar musicalfilm.

Rendező: Fonyó Gergely.

A filmről:

Mikor mindenki más disszidálna, a hatvanas évek derekán egy kamaszfiú hazatér a hawai inges, rágós és kóla-mámorban úszó Amerikából, hogy elterjessze a Rock'n'Roll vírusát Budapesten. A fiatal zenész arról álmodozik, hogy ő lesz a következő Jerry Lee Lewis. Régi barátai azonban nem fogadják vissza, mert a falkavezér immár Röné, a Csókkirály. És ezt még tetézi, hogy szerelme, Vera is új fiúval jár. Mikinek nem marad más választása, mint benevezni a Ki Mit Tud-ra, hogy mindent elsöprő zenéjével visszahódítsa elvesztett szerelmét és barátait...

Fonyó Gergely zenés filmje sok-sok Fenyő Miklós

slágerrel (Csavard fel a szőnyeget!, Ciao Marina, Csókkirály, Made in Hungária

), nagy adag humorral és őszinte érzelmekkel bizonyítja, hogy a zene felszabadít!

18.15-kor:

Puskás Hungary

- magyar dokumentumfilm.

Rendező: Almási Tamás

. Szereplők: Puskás Ferenc, Franz Beckenbauer, Pelé.

Ismertető:

Puskás sztorija önmagában hollywoodi történet. A városszéli nyomortanyáról indulva, a szomszéd kisfiúval együtt a világ tetejére jutva, a polgári kispesti belvárosból menyasszonyt találva, őrjöngve rajongott világsztár lesz, aki egész életében - politikától, háborútól, társadalmi konvencióktól függetlenül - mindig csak azt teszi, amit szeret, s amit a legjobban tud a világon: focizik.

A Csőke József teremben:

16.15-kor és 20.30-kor:

A Baader Meinhof csoport

-

színes, feliratos német-francia-cseh dráma-thriller. Rendező: Uli Edel

. A filmről:

Németország, az 1970-es években: gyilkos bombatámadások, terrorizmus. A még mindig törékeny alapokon álló német demokrácia „a belső ellenség" fenyegetésétől retteg. A „náci-generáció" gyermekei, Andreas Baader (

Moritz Bleibtreu

), Ulrike Meinhof (

Martina Gedeck

) és Gudrun Ensslin (

Johanna Wokalek

) kemény háborút hirdetnek „a fasizmus új arca" ellen: az amerikai vietnám-politika és a harmadik világ kizsákmányolása ellen. Céljuk, hogy létrehozzanak egy emberibb társadalmat, de egyre jobban radikalizálódnak, míg végül megalakul a

Vörös Hadsereg Frakció

(Rote-Armee-Fraktion, RAF) - egy terrorista csoport, mely egyre véresebb merényleteket hajt végre, s neves politikai és gazdasági vezetőket gyilkol meg. Egyetlen ember van, aki megpróbálja megérteni tetteiket, ő a német rendőri erők feje, Horst Herold (

Bruno Ganz

), aki a terroristákra vadászik. De mindvégig tudja, hogy a terroristák akciói csak a jéghegy csúcsát jelentik. 19 órakor:

Marcela -

színes, fekete-fehér, feliratos cseh dokumentumfilm. Rendező: Helena Trestikova.

Csütörtök esti bulik

A

SZOTE Klubban

csütörtökön 22 órakor

Pulzus-Spiritus Patkós doktorral

- Fütyülős Party hostessekkel. A

JATE Klubban

csütörtökön 22 órakor

ETSZK-s Est

. RÁDIÓ MI Szülinapi buli - E.Z.BASIC és REJTÉLY koncert

. Jägermeister akció, ETSZK-soknak ingyenes! Az

Ikon Caffé&Lounge-ban

(Kárász u. 9.) csütörtökön este

Rádió+ Lounge Bar

- a legnagyobb lounge és chill out zenék válogatása. Fellép:

Száraz Ferenc

. Az

M-Klubban

(Roosevelt tér 5.) csütörtök este

Szomjas csütörtök, Latin, R'N'B est.

A

Centrál Kávézó és Retro Clubban

(Széchenyi tér 3.) csütörtök este

Bad Girls

. Fellépők:

Moonline, Rizkid, Kormix.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.