Péntek: Csipkerózsika-bemutató és Bródy-koncert az IH-ban


Rendkívül mozgalmas nap ez a péntek! A Csipkerózsika bemutatója lesz a Kisszínházban - a Szegedi Kortárs Balett verziójában:
egy klasszikus mese, ahogyan még nem láttuk. Az IH Rendezvényközpontban Bródy Jánost látják vendégül, a Reökben ismét a plafonra vetítenek, és a „démoni ragályról", a pestisről nyílik orvostörténeti kiállítás a múzeumban. A Hangoskönyvtárban tart farsangi mulatságot a Vakok Klubja, és Macskássy Izolda festő- és grafikusművész találkozik közönségével. Két programot is kínál a Millenniumi Kávéház középiskolásoknak és zenekedvelőknek, „szívkalandozhatunk" magyar költőkkel a Korona Hotelben, és pénteken tartják a VI. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó Versenyt. Kiváló a moziműsor, sőt újdonság is akad mára, és persze lesz úgy féltucatnyi jó buli...
Balett-bemutató, színház és bábszínház
A
Kisszínházban
pénteken 19 órakor
bemutató előadás
:
Csipkerózsika
- táncjáték felnőtteknek - a
Szegedi Kortárs Balett
előadása.
A Csipkerózsikát
mindenki ismeri, leginkább
Walt Disney
mandulaszemű rajzfigurája miatt. A történet azonban nem ennyire bűbájos: a hibernált leányzó, az alvó udvar egy érzelemmentes világot sejtet, ahol csak egy csók: az érzelmek újrafelfedezése menti meg a végtelenített kómától az emberiséget. De mi van, ha nem jön a herceg? Ha csókja mégsem lesz megváltás? Akkor az alvó szépség örökké a plázákban fog bolyongni álmaiban, és a tévéreklámok filmkockái között keresi a boldogságát.
Egy klasszikus mese, ahogyan még nem láttuk
: avagy nézzünk a dolgok mögé, hátha ott alszik egy szépség.
A történet
egy 1697-es francia könyvben jelenik meg először tündérmesék, valamint a
Kékszakáll
és egyéb rémtörténetek társaságában,
Charles Perrault
(1628-1703) tollából,
La Belle au bois dormant
(Az alvó erdő szépe) címmel. Magyarországon a
Grimm fivérek
Dornröschen
című átdolgozása (1812) nyomán vált ismertté (innen eredeztethető a magyar cím is), de
Pjotr Iljics Csajkovszkij(1840-1893)
kompozíciója
a francia eredetihez nyúlt vissza. A szentpétervári
Mariinszkij Színházban
1890-ben tartott ősbemutató koreográfusa
Marius Petipa
volt; a mű azóta is a klasszikus balett-repertoár meghatározó darabja.
Táncolják
:
Szarvas Krisztina, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Finta Gábor, Hajszán Kitti, Haller János, Horváth Miklós Gergő, Palman Kitti, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra.Zene:
P.I. Csajkovszkij, Dusán & Milán
. Balettigazgató:
Pataki András
,
koreográfus-rendező
:
Juronics Tamás. A
Nagyszínházban
pénteken 10 órakor és 14 órakor
A diótörő
- zenés családi mesejáték. Délelőtt a Süsü bérlet, délután a Balu bérlet érvényes. A
Kövér Béla Bábszínházban
péntek délután 14.30-kor
Sampucli, az irigy perselymalac,
a Csipkerózsika bérlet érvényes.
Bródy János koncertje az IH-ban
Bródy Jánosrólnagyjából mindenki tudja, hogy mit jelent a neve, személyisége, azt is, hogy a magyar kultúrtörténet meghatározó alakja, hogy a magyar nyelvű popzene meghonosítója, hogy általa lett hivatalosan is elfogadott ez a műfaj. 1964-től az
Illés, majd 1973-tól a
Fonográftagja, többek között
Koncz Zsuzsa
és
Halász Judit
, de sok más előadó és zenekar szövegírója, illetve zeneszerzője. Önálló előadói pályafutása 25 évvel ezelőtt az Egyetemi Színpadon kezdődött. Első lemeze 1980-ban jelent meg
„Hungarian Blues"címmel, olyan felejthetetlen dalokkal, mint a
„Filléres emlékeim
" a
„Földvár felé félúton",
a
„Mama kérlek",
és a Bródy dalok jelbeszédes módján helyzetjelentést adó
„Maszkabál".
Második albuma a
„Ne szólj szám
" volt 1984-ben, melynek címadó dalában még ma is érezhető a korszak alapvető életérzése. Azóta tudjuk, hogy van olyan, hogy
„Egy hétig tart egy szerelem
". Ezen az albumon jelent meg sok-sok év után újra a hatvanas évek nemzedékének egykor betiltott himnusza, a
„Ha én rózsa volnék".
A nyolcvanas évek végén következett a
„Hang nélkül",
melyen az
„Engedd, hogy szabad legyek"
, az
„Átmeneti állapot"
és a
„Zárt osztály"
már nyíltan szólt a változás iránti vágyról. Emlékezetes maradt a
„Légy hű magadhoz"
vagy
„A fiam meg a lányom",
melyben a szerző új szerepköréről tudósított.
„Az utca másik oldalán"
című összeállítás 1994-ben jelent meg, ironikus és kritikus hangvételével már az új korszak ellentmondásait tükrözte, máig ható érvénnyel olyan dalokban, mint a
„Tangó LeMondó"
és a
„Haggyá' má' békibe'
". De művészi hitvallást is jelzett a
„Mit tehetnék érted", „A földön járj"
vagy az
„Őszinte bohóc
". Hét év után, az új évezred kezdetén
„Kockázatok és mellékhatások"címmel jelent meg a legújabb album. A
Kossuth-díjas
zeneszerző, szövegíró, előadóművész,
Bródy János szegedi koncertje
pénteken 19 órától lesz az
IH Rendezvényközpontban
. Jegyár: 3.500 Ft.
Plafonravetítés - avagy az ötödik fal hatalma
Pénteken 19 órakor a
Reökben Plafonravetítés - avagy az ötödik fal hatalma
- az ArtStab sikeresnek induló „plafonravetítés"- projectjének második alkalma. A rendezvényt megnyitja:
Szegedi Attila
bűvészprodukciója. Konferál:
Varga Norbert
. Az ötödik falra film szakon tanulók és hobbyfilmesek munkáit láthatják, a nyaki csigolyák kímélése érdekében, csupán másfél óra hosszat. A filmek témájukban, hosszúságukban és minőségükben vegyesek, most válogatják őket. A már megszokott pattogatott kukoricát és ásványvizet biztosítják!
Pestis-kiállítás a Múzeumban
A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
Démoni Ragály: A Pestis
című vendégkiállításának megnyitására kerül sor a
Móra Ferenc Múzeumban
pénteken délután fél 5 órakor. A változatos dokumentum- és tárgykiállítás házigazdája
Zombori István,
megyei múzeum igazgató, köszöntőt mond
Varga Benedek
az orvostörténeti múzeum főigazgatója. Az április 25-ig tartó tárlatot
Hadházi Gábor
OKM szakmai főtanácsadó nyitja meg.
Farsang a Vakok Klubjában
Pénteken 17 órakor
a
Hangoskönyvtárban Farsangi mulatságot
tartanak a
Vakok Klubjában.
Macskássy Izolda közönségtalálkozója
Macskássy Izolda festő-és grafikusművész közönségtalálkozójára
kerül sor február 20-án 15 órakor az
SZTE Mérnöki Karon
(„B" épület, tanácsterem, Mars tér. 20.).
Programok a Millenniumi Kávéházban
A Millenniumi Kávéházban
pénteken 18 órakor
Klub Péntek
középiskolás korú fiataloknak a
Mafita
szervezésében. Ugyanott
20 órakor a
Blaskó Quartet
koncertje.
Szívkalandoka Korona Hotelben
A
Korona Hotelben
(Petőfi S. sgt. 4.) pénteken 17 órakor
Szívkalandok
Ady, Kosztolányi, Babits és Juhász Gyula
lírájában. Vendég:
Bogoly József Ágoston
irodalomtörténész. A verseket elmondja:
Tatár Rózsa.
A VI. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó Verseny
A VI. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó Versenyt
pénteken 11 és 16 óra között tartják meg az
SZTE ÁJTK Agrárjogi és Környezetvédelmi Jogi Tanszékén
(az SZTE ÁJTK főépülete, Tisza Lajos krt. 54.).
Pénteki moziműsorok
A
Grand Caféban
pénteken: 19 órakor:
A szerelem határai
(The Edge of Love), feliratos angol film, rendező:
John Maybury
.
A filmről:
A szerelmi háromszögek örökzöld témái a romantikus filmeknek és melodrámáknak. Ezúttal a bonyolult szexuális-érzelmi viszony főszereplője
Dylan Thomas, neves walesi költő. A XX. századi angol költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának az élete is kiemelkedően viharos volt. A II. világháború idején ugyanis, már nős férfiként újra találkozott kamaszkori szerelmével, a sanzonénekes
Verával.
Az érzelmek a két ember között újra fellángolnak, és érdekes módon a régi-új asszonnyal a feleség, a szabadelvű
Caitlin
is összebarátkozik. Az édes hármast azonban tovább bonyolítja a szerető férje,
William
.Több külföldi szaklap a művet az idei év
Vágy és vezeklésének
kiáltotta ki - és bár a hasonlat sántít egy kissé, a megrázó szerelmi történetek kedvelői imádni fogják Maybury filmjét. 21 órakor:
Good
- feliratos angol-német film, rendező:
Vicente Amorim
. A
Belvárosi Mozi
pénteki műsora:
A Zsigmond Vilmos teremben:
10,14, 16 és 18 órától:
Volt 3D -
színes, szinkronizált amerikai animációs film. Rendező:
Chris Williams, Byron Howard.
20 és 22 órától:
U2 3D
- színes amerikai koncertfilm, rendező:
Mark Pellington, Catherine Owens
.
A Balázs Béla teremben:
16 órakor, 18.15-kor és 20.30-kor
Papírkutyák
- színes magyar vígjáték. Rendező:
Gyöngyössy Bence.
A Csőke József teremben:
15.45-kor:
Ausztrália
- színes, feliratos, ausztrál-amerikai film, rendezte:
Baz Luhrmann.
18.30-kor és 20.45-kor:
Csereüvegek
- színes, feliratos cseh dráma. Rendező:
Jan Sverák.
Péntek esti bulik
A
SZOTE Klubban
péntek 22 órakor
Diszkó Láz
- Lemezlovas:
Novák.
A
JATE Klubban
pénteken 22 órakor
Irie Maffia koncert.
Gin-tonic akció! Utána party Dj. Cadik-kal! Kisteremben: Dj. Fraser A
Gin Tonicban
(Széchenyi tér 1.) péntek este
Péntek az én napom!
Fergeteges funky buli
Bende Gáborral/Molnár Bé-vel és Bokival
(Rádió Plusz). A
H2O Clubban
(Felső Tiszapart, Vízitelep) pénteken este
Karaoke házibuli
. Fellép:
DJ. Sindel
. A belépés ingyenes. Az
Ikon Caffé&Lounge-
ban (Kárász u. 9.) pénteken este
Friday's night party
- a legnagyobb funky, r'N'b, hip-hop zenék a 80-as évektől napjainkig. Fellép:
DJ Gureega.
A
Centrál Kávézó és Retro Clubban
(Széchenyi tér 3.) pénteken este Rádió88 Farsang.