Hétfő: Nóta, mese, olimpia és foci


Egy programokban ennyire erős hétvégét követően az szokott történni, hogy hétfőn alig találunk valami ajánlanivalót. Mindezt csak azért szögezzük le, mert ma ez nem lesz így, ennek ellenére idejében szólunk: kedden Skate Night, azaz görkoris este Szegeden!
Formabontó módon, átugorva az időrendet: elsőként
Berecz András énekes, mesemondó és Balogh Kálmán cimbalomművészMuzsikáló Udvar-béli estjét emelném ki a mai programok közül. A vélhetőleg nem kevés ízes szóval és derültséggel szolgáló műsor
este fél kilenckor kezdődik
a városháza udvarában (Szeged, Széchenyi tér 10.). A szegedi foci rajongóinak pedig ott a helyük
a délután hat órától kezdődő Tisza Volán SC - Arad (román III. osztály) meccsen a Felső Tisza parti stadionban
.
Délután három órától
"Könyvről könyvért" vetélkedő kezdődik gyerekeknek a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtárában (Szeged, Dóm tér 1-4.). Bemutatják
Böszörményi Gyula
: Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében című művét (A program a már olvasni tudó gyermekeknek szól!). Ugyanitt a vakáció hátralévő idejében szinte minden napra jut valamilyen programlehetőség, melyekről
.
Délután hat órától
a magyar nótáról és annak helyzetéről beszélgethetnek el az érdeklődők
Czutor Zsolt,
a Magyar Cigányzenészek Szakszervezetének elnöke előadását követően a Közéleti Kávéház szervezésében, a Korona Szállóban (Petőfi S. sgt. 4.). Kísérőprogramként
fellép a Gondi Márton Oktatási, Kulturális és Érdekvédelmi Egyesület Dankó Pista zenekarának kisegyüttese
Ajzelt József
vezetésével. A XXIX. Nyári Olimpiai Játékok tiszteletére és
a megmérettetésre induló szegedi sportolók kiutazás előtti ünnepélyes köszöntésére kiállítás nyílik a Somogyi-könyvtár alagsorában ma délután hat órától
. A
Bali Mihály
magángyűjteményéből és kölcsöntárgyakból készült összeállítás szeptember végéig látogatható, a szabadtéri előadások napjain egészen este 9-ig.