Megvan az utód, történelmi döntés született a szegedi orvoskaron

Történelmi jelentőségű vezetőváltás történik a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karán: május 30-tól Széll Márta professzor veszi át a dékáni feladatokat Lázár György professzortól. Az intézmény történetében először kerül nő a dékáni pozícióba. A molekuláris biológusként végzett szakember hosszú ideje a szegedi tudományos élet meghatározó alakja, 2012 óta vezeti az Orvosi Genetikai Intézetet.

Széll Márta korábban tudományos és külkapcsolati dékánhelyettesként is dolgozott a karon. Új dékánként kiemelt céljának tekinti a kutatási tevékenységek támogatását, fejlesztését és a tudományos utánpótlás képzésének erősítését. Hangsúlyozta, hogy a karon születő tudományos eredményeknek minél szorosabban kell kapcsolódniuk az egyetem kutatási és innovációs tevékenységéhez.
További részletek a Délmagyaron.
