Megszavazta a parlament, Magyar Péter a miniszterelnök +videó
Így formálta a munkásság és az árvíz a szegedi sárga egyedi világát
A Maros torkolatánál fekvő fürdőhely az évtizedek során egy teljesen sajátos üdülőövezetté formálódott. A híres szegedi Sárga cölöpházai ma is kemény küzdelmet vívnak az ismétlődő áradásokkal. Ebből a spontán felépült tiszai telepből mára egy olyan legendás pihenőhely lett, amely a helyi gyári munkások nyári menedékéből indulva egy szélesebb rétegeket is befogadó közösséggé vált.
A helyi munkásság egykori ingyenes fürdőhelyéből az évtizedek során egy legendás, sajátos közösséggel rendelkező pihenőövezet formálódott a Maros-torkolatnál. Mód László néprajzkutató tanulmánya részletesen bemutatja, hogyan alakult ki a szegedi sárga, amely napjainkra a lokális identitás elválaszthatatlan részévé vált.
Árvíz formálta a szegedi sárga képét
A Sárga üdülőtelep története az 1920-as évek elejére nyúlik vissza, amikor Újszeged fizetős, polgári fürdőivel szemben ez a terület a szegényebb rétegek menedékét jelentette. A partszakasz a két világháború között illegális munkástalálkozók helyszíne is volt, amelynek történelmi emlékét egy 1961-ben felállított, hatalmas kavicsot formázó emlékmű őrzi. Az 1950-es évektől a helyi gazdaság szereplői, például a Posta és a Szegedi Cipőgyár, sorra igényelték a telkeket Szeged peremén.
A gyári alkalmazottak saját kezűleg, sokszor ipari hulladékból és bontott anyagokból húzták fel a legelső, egyszerű kabinokat.
A természeti erők és a szinte minden évtizedben pusztító árvíz alapjaiban határozta meg a hullámtér építészetét. Az első időszakban használt földszintes, könnyűszerkezetes öltözőket az 1970-es évekre felváltották az áradásoknak lényegesen jobban ellenálló többszintes cölöpházak. Ezek a tiszai ártéri nyaralók már elkülönített helyiségekkel rendelkeztek, így a nyári hónapokra valódi második otthonként szolgálhattak a kiköltöző családok számára. Az ismétlődő vízállás-ingadozások sajátos ritmust követeltek meg a tulajdonosoktól, akiknek rendszeresen menekíteniük kellett bútoraikat a mederből kilépő víz elől.
A Tömörkény István Üdülőtársulat
Az egykori spontán káoszból az 1958-ban hivatalosan is megalakult Tömörkény István Üdülőtársulat próbált szervezett formát és közösséget kovácsolni. A szervezet gondoskodott az áramellátásról, a tiszta ivóvizet adó artézi kút fúrásáról, és megkísérelte betartatni a szigorú építési szabályokat a Tisza árterében. Bár az ingatlanok gazdáinak társadalmi összetétele rendkívül vegyes képet mutatott, a kétkezi munkásoktól kezdve a helyi értelmiségiekig mindenki megtalálta a számítását. Az üdülőtelep belső élete a nyári szezonban elmosta a hétköznapi osztálykülönbségeket, közös terepet biztosítva a fesztelen pihenésnek.
Bár a globális utazási lehetőségek kinyílásával a belföldi nyaralás presztízse némileg csökkent, a terület továbbra is meghatározó eleme a helyi rekreációnak. Kérdés, hogy a külföldi utak térhódítása és a megváltozott klíma okozta kiszámíthatatlan vízjárások mellett ez az egyedülálló közösség hogyan tudja megőrizni több mint százéves hagyományait.
További híreink:
