Már épül a színpad és szépül a díszkapu, közeleg Szeged legnagyobb bulija

A Szegedi Borfesztivál rajtja előtt néhány nappal még szóltak a gépek, épült a színpad, díszítették a faházakat és készültek a vendéglátós standok is a Széchenyi téren. A szervezők szerint most érkeztek el ahhoz a két naphoz, amikor szinte minden munka egyszerre zajlik a belvárosban.

Május 21-én, csütörtökön hivatalosan is elstartol a jubileumi, 30. Szegedi Borfesztivál. A Délmagyar szerint nyitónap egyik leglátványosabb programeleme a 17.30-kor induló felvonulás lesz, amely a Dugonics térről érkezik majd a Széchenyi térre a Pavane Táncegyüttes és a borrendek részvételével.
Új külsőt kap a fesztivál ikonikus díszkapuja
Este hat órakor az ÁRKÁD Szeged színpadán tartják a hivatalos megnyitót. Kispéter Csaba projektvezető elmondta: már szinte minden faház áll, zajlanak a vízbekötések, az egyik színpad pedig teljesen elkészült. A helyszínre már a mobilvécék is megérkeztek.
A fesztivál egyik legismertebb jelképe, a Széchenyi tér bejáratához kerülő fém díszkapu is teljes felújítást kap. A szakemberek jelenleg tisztítják, újrafestik és rendbe hozzák, hogy megújulva fogadja a látogatókat.
Több tízezer embert várnak a jubileumi Szegedi Borfesztiválra
A következő napokban tovább fokozódhat a nyüzsgés a belvárosban. A szervezők idén is több tízezer látogatóra számítanak, akik borokkal, koncertekkel és gasztronómiai programokkal tölthetik meg Szeged szívét a jubileumi fesztivál idején.
