Orbán Viktor: A mi közösségünk Magyarország legegységesebb politikai közössége


Szenzációs május elsejei ajánlattal várja az utasokat a szegedi sétahajó, ahol a nosztalgia most szó szerint fizetőeszközzé válik a Tisza-parton.

A sétahajó fedélzetén idén rendhagyó módon ünnepelhetik a munka ünnepét a szegediek: aki magával hozza régi, eredeti munkakönyvét, az teljesen ingyen vehet részt a programon. Az akció célja, hogy a Tisza és a város látványa mindenki számára elérhető közelségbe kerüljön ezen a kiemelt napon, miközben egy kis retro hangulattal fűszerezik a kikötői élményt.
A Roosevelt téri kikötőből induló, nagyjából 50 perces járatok a belváros legszebb arcát mutatják meg. A hajók érintik a Belvárosi és a Bertalan hidat, elhaladnak a Maros-torkolatig, majd az Árvízi emlékmű és a Boszorkánysziget érintésével térnek vissza a bázisra.
Akik nem rendelkeznek munkakönyvvel, azoknak a teljes árú menetjegy 3 000 forintba kerül, míg a diákok és nyugdíjasok 2 500 forintért válthatnak jegyet. A családok számára 6 990 forintos kedvezményes csomag érhető el, a helyszínen pedig SZÉP-kártyás fizetésre is van lehetőség. Csoportok számára előzetes egyeztetés alapján egyedi menetrend is kérhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.