Négynapos majális lesz Szegeden - mutatjuk a programot

Május 1., a munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, ami a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, csakúgy mint Magyarországon. Május 1-je hasonló tartalommal 1955 óta XII. Piusz pápa rendelete nyomán katolikus egyházi ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére. A május elsejéhez számos hagyomány kötődik, mint például a májusfa állítása, vagy a majális rendezvénye.

Négynapos lesz a majális Szegeden
Négy napon keresztül várnak minden érdeklődőt az újszegedi Erzsébet-ligetben, ahol minden korosztály számára készülnek programokkal, játékokkal. A majális április 30-án délután startol és egészen vasárnap estig tart.
Idén is egymást érik a majálisok Szegeden és a környező városrészekben. Ahogy írtuk, az újszegedi Erzsébet-ligetben többnapos fesztivált rendeznek, de Szőregen például pörköltfőző versennyel készülnek, Béketelepen jótékonysági rendezvény lesz, Klebelsberg-telepen közösségi programok várják a látogatókat.
A programok mellett a már megszokott ételek is italok sem maradhatnak ki a felsorolásból: a sült kolbásztól kezdve a csülkön át a számtalan édességig, minden megtalálható lesz a helyszínen.

A teljes program (Erzsébet Liget és Zápor-tó)
Április 30 (csütörtök) - Erzsébet-liget
- 16.00 Warm up DJ Bajusz
- 17.00 DJ Csongi
- 19.00 Smink Zenekar koncert 1.
- 20.00 Belano
- 20.30 Smink Zenekar koncert 2.
Május 1. (péntek) - Erzsébet-liget
- 9.00 Global Fitness
- 10.00 Grimm-Busz Színház
- 11.30 Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar
- 12.00 X-Treme Tánciskola
- 13.00 Kozmosz Egyesület
- 14.00 Harmony Fields koncert
- 15.30 Top Dance
- 16.00 Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola (STAMI)
- 18.00 Funkorama koncert
- 20.00 Pál Dénes
- 21.00 Best of Mode koncert
Május 2. (szombat) - Erzsébet-liget
- 15.30 Peter and Pan koncert
- 17.30 Frederik Cornelius koncert
- 19.30 Útközband koncert 1.
- 20.00 DR BRS
- 20.45 Útközband koncert 2.
Május 3. (vasárnap) - Erzsébet-liget
- 14.00 Bajusz Zoltán
- 16.30 Gőzerő koncert
- 18.30 Kovács Andy
- 20.00 Dollár Boys koncert
Május 1. (péntek) - Zápor -tó
- 9.00 Csiga Duó Gyermekzenekar
- 10.00 Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar
- 10.45 Kozmosz Egyesület
- 11.00 Komjáti Ági gyermekműsora
- 12.00 Jó ebédhez szól a nóta Várkonyi Tibivel
- 13.30 Top Dance
- 14.00 X-Treme Tánciskola
- 15.15 Pumpkins Trió koncert
- 17.00 Márió, a harmonikás
