Hazaárulónak, ostobának és degeneráltnak tartja a jobboldali szavazókat Márki-Zay Péter + videó
Régi szegedi húsvét: hiedelmek és ünnepi szokások
Szegeden a húsvét nemcsak egyházi ünnep volt, hanem gazdag népi hagyományok időszaka is. A nagyszombati harangszóhoz, a feltámadási körmenethez és az ünnepi étkezésekhez számos hiedelem kapcsolódott, amelyek a termékenységet, az egészséget és a bőséget szolgálták. Bálint Sándor gyűjtései révén ma is bepillanthatunk abba, hogyan ünnepeltek húsvétkor elődeink.
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Szegeden is számos ünnepi szokás és hiedelem kapcsolódott a húsvéti ünnepkörhöz. Bálint Sándor kutatásai alapján röviden ezeket tekintjük át.
Szegedi húsvéti népszokások: Amikor visszajönnek a harangok
A katolikus nagyszombati szertartás része a feltámadási körmenet, melynek során Alsóvároson a négy világtáj irányába osztott áldásban részesítették Szeged városának egészét. A lányok, asszonyok a feltámadt Krisztus tiszteletére fehér ruhában vettek részt a körmeneten.
A régi kiszomboriak az ünnepi mise előtt megmosták lábukat, hogy így üdvözüljenek, a sándorfalviak szerint minél többen mentek el a családból a misére, annál több lett a gyümölcstermés. A nagyszombati szertartás keretében, mint mondották visszajönnek a harangok Rómából.
Az első harangszóra szokás volt kiszaladni a kertbe és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új. Az első harangszóhoz kapcsolódik a „féregűzés” hagyománya is, a gazdasszony a harangszó alatt a ház falát söpörte, miközben így szólt: Kígyók, békák távozzatok! Több helyen nagyszombati szokás volt, hogy a reggeli mosdóvízbe piros tojást tettek, melynek egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak.
Bőséges étkezés klasszikus fogásokkal
A mise után a böjti időszak lezárásaként kezdetét vehette a bőséges húsvéti étkezés. Az ünnep legrégebbi eledelei közé tartozik a tojás, melyet templomi szentelt vízzel meghintve, megszentelve kókonyának hívtak a régi szegediek. A tojás a megújulás, születés, termékenység, újjászületés jelképe. Szokásban volt, hogy félbevágták és a két részt a férj és a feleség fogyasztotta el. A szentelt tojáshéj nem kerülhetett a szemétbe, veteményesbe, szőlő tövéhez szórták, vagy az aprójószággal etették fel.
A tojásból jósoltak is, nagypéntek éjjelén feltörték, aztán egy pohár vízbe csurgatták, és a vízben úszó tojás alakja megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. A lányok tojáshéjat tettek a küszöbre, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása ami megegyező lesz az első férfi foglalkozásával, aki a tojáshéjra lépve bejön a házba.
A szintén megszentelt húsvéti kolbász fogyasztását követően már nem marhat meg bennünket kígyó, vélték egykori eleink.
A sonka húsvéti étellé válásában szerepet játszhatott a tartósítás lehetősége, a böjt előtti téli disznóvágások aprólékait a családok gyorsabban elfogyasztották, míg a füstölt sonka, kolbász, sózott szalonna tavaszig eltartható volt. A megszentelt sonka csontja sem végezhette szemétben, szokás volt gyümölcsfára kötözni, terményszaporító erőt tulajdonítottak neki.
Tápén az eltett csontnak gyógyító hatást tulajdonítottak, ha vele keresztet rajzoltak a fájó torokra, hitük szerint elmulasztotta a fájdalmat. Makón, Földeákon az ólajtókra tették, hogy kövérek legyenek a disznók, másutt elásták a földbe és úgy tartották, hogy megvédi a palántákat a férgektől.
A kalács is jellegzetes húsvéti étel. A hagyomány kialakulásában szerepet játszott az is, hogy az egykori háziasszonyok húshagyó kedd után ekkor süthettek először tejjel, tojással, állati zsiradékkal. Jellemzően kenyér helyett ezt fogyasztották a húsvéti sonkához, kolbászhoz, tojáshoz. Morzsája is tiszteletben részesült, nem rázták a szemétbe.
A húsvéti népszokások és hagyományok mindannyiunkat összekötnek, mindmáig szervesen kapcsolódnak kultúránkhoz, részét képezik identitásunknak.
További híreink:
