A City Grill jött, látott, Szegeden is egy kicsit győzött, majd legyőzte a nyugat

A nyolcvanas évek derekán a City Grill jelentette Magyarországon az elképzelt nyugati életérzés egyik látványos szimbólumát. Egységes arculat, gyors kiszolgálás, hamburger és Coca-Cola – mindez egy olyan korszakban, amikor a fogyasztói kultúra még csak beszivárgott a mindennapokba. A magyar gyorsétteremlánc azonban hiába próbált lépést tartani a világgal, a valódi konkurencia megjelenése végül megpecsételte sorsát. Szegeden is nyílt egy, de sokáig nem lehetett a hamburger mellett kolbászt tunkolni a mustárba a Bartók téren.

City Grill a nyugat gyorséttermeinek magyar klónja volt
A City Grill a Kádár-diktatúra utolsó éveiben jött létre, és lényegében a nyugati franchise-rendszer hazai adaptációjaként működött.
A cél egyértelmű volt: megteremteni azt az „amerikai” élményt, amelyet addig legfeljebb filmekből ismerhettek a magyarok. A látvány és a kiszolgálás legalább ennyire fontos volt. Az egyszer használatos, habosított műanyag csomagolás újdonságnak számított, a pincérnők pedig egységes, narancssárga formaruhában dolgoztak.
A hálózat arculata egységes és modern volt – legalábbis a kor viszonyaihoz képest.

Gyors felfutás, majd lassú lejtmenet
A történet egy szerényebb kezdetből indult: 1980-ban Budapesten, a Kálvin téren nyílt meg az első büfé, ahol még állva fogyasztották az ételeket. Az első valódi étterem 1984. január 1-jén nyitott a Jászai Mari téren. Innen már gyors volt a terjeszkedés: újabb egységek nyíltak a főváros frekventált pontjain, a nagy áttörés a a főváros szívében, a Váci utcán, a Taverna szálló alatti étterem volt. A külföldről érkező turisták sorban álltak a magyaros "fast food" életérzésért-de sokan kirándultak vidékről is "citygrillezni".
A City Grill 1986-tól vidéken is megjelent, de Szegedre csak viszonylag későn, 1990-érkezett meg. A Délmagyarország huszonhat éve, május 5-én, a lap utolsó oldalán egy rövid hírt közölt:
Tegnap délben megnyílt a Taverna Szálloda és Étterem Rt. City Grill láncának szegedi üzlete. A megyében elsőként, az országban azonban 15. üzletként megnyitott gyorsétkezőt a Bartók Béla tér és a Mikszáth Kálmán utca sarkán levő épületben üzemelteti a megyei vendéglátó vállalat.
Az utcai fornton, a kirakatban sorakozott a kínálat, bent pedig a szegediek először találkozhattak a nyugaton már hódító gyorsétteremmel. A siker garantált volt, a Belváros, és a Mars tér közelsége garantálta hogy sokan térnek majd be, és ismerkednek az akkor még újnak számító, ma már mindennapos "gyorskajával". A City Grill a nyugati jólét szimbólumává vált országszerte. Nem csoda, hogy a tinik bálványa, Flipper Öcsi és akkor alakult zenekara a Step együttes készítette az üzletlánc reklámját.
De készült reklám külön a panírozott palacsintára is, sőt még a salátára is. Érdemes megnézni ezeket a videókat, már csak azért is, hogy a nyolcvanas évek végén mennyire másképp gondolkodtak a televíziós reklámról a cégek.
Kolbász, hamburger és túrós rétes
A City Grillben City burger, sült krumpli, ketchup és Coca-Cola várta a vendégeket, kiegészítve olyan, amerikainak gondolt elemekkel, mint a sült kolbász.
A rendszer azonban már kezdettől sajátos magyar irányt vett: csalamádé a hamburgerben, buciba tett hús, valamint rétes és panírozott palacsinta is felkerült a menüre. Sört mindenhol árúsítottak, de alkalmazkodva a helyi igényekhez, a választékot bővíthetik is. Így került a Bartók téri üzletbe a híres szegedi-kifli is. A felhasznált anyagok, a technológia, valamint az üzlet berendezése egységes volt, az alapanyagok egy részét központilag juttatták az étterembe.
Ebben a reklámban a kínálat legjavát mutatták be:
A „Meki” megérkezése mindent megváltoztatott
1988 áprilisában megnyílt az első McDonald's Magyarországon, ráadásul a City Grill egyik legforgalmasabb budapesti egységének közelében. Ettől a pillanattól kezdve világossá vált a különbség: a magyar lánc egy másolat volt, az amerikai viszont az eredeti. A vendégek számára ez kézzelfogható élményt jelentett. A kiszolgálás gyorsasága, a minőség egységessége és a márka ereje olyan előnyt adott a nemzetközi láncnak, amelyet a City Grill nem tudott ledolgozni. Pedig még Dévényi Tibi bácsit és a Három Kívánságot is bevetették az üzletlánc megmentésre.
Bár pontos dátumot nem találtunk, a szegedi City Grill valamikor 1993-ban zárt be. Az étterem jellegzetes logója ugyan ott maradt az üzlethely bejárata felett, de az új tulajdonos arculatot váltott és gyermekruha boltot nyitott. Igen ötletesen, némi nyelvtani hiányossággal felhasználva a régi cégért, így lett City Grillből City Gyermekbolt.

Később, valamikor a kétezertízes évek elején méterárúbolt nyílt az egykori gyorsétterem helyén, majd, a valamikor 2015-ben ismét a vendéglátás került a fókuszba, és a mai napig pékség működik a Bartók téri üzletben. s
