Szeged

Minoriták Szegeden: Háromszáz éves múltat ünnepel a felsővárosi közösség

Kohári Nándor
2026. március 21., szombat
Szeged barokk városképének meghatározó temploma és kolostora idén különleges jubileumot ünnepel. A háromszáz éve letelepedett minorita rend múltját tudományos konferenciával, jótékonysági hangversennyel és ünnepi szentmisével idézi fel a felsővárosi plébánia. Az eseménysorozat nemcsak Kelemen Didák áldozatos munkájára világít rá, hanem a közösség mai napig tartó szellemi és építészeti örökségét is közelebb hozza a látogatókhoz.
Minoriták Szegeden: Háromszáz éves múltat ünnepel a felsővárosi közösség
Fotó: Wikipédia

Az Assisi Szent Ferenc által alapított férfi szerzetesrend egyik irányzataként 1517-ben önállósult végleg a minoritáknak nevezett közösség. A török kiűzése után az újjáépülő országban a XVIII. században több helyen telepedtek le Magyarországon. Ennek a munkának volt kiemelkedő hatású szervezője az erdélyi születésű Kelemen Didák, aki a szegedi megtelepedésüket is szorgalmazta 1726-ban. Ezen 300 éves évfordulót a felsővárosi plébánia ünnepi programsorozattal teszi emlékezetessé, melynek nyitóeseménye a Gál Ferenc Egyetemen tartott Minoriták Szegeden címet viselő egyháztörténeti konferencia volt. A program levezetését Serfőző Levente püspöki helynök, felsővárosi plébános vállalta magára.

A szegedi minorita rend 300 éves jubileumát egy nívós egyháztörténeti konferencia nyitotta meg. Fotó: SzegedMA
A szegedi minorita rend 300 éves jubileumát egy nívós egyháztörténeti konferencia nyitotta meg. Fotó: SzegedMA

A minorita rend a világegyház vérkeringésében

Kiss-Rigó László püspök köszöntőjét követően Wojciech Kulig minorita tartományfőnök a renddel és szegedi működésükkel kapcsolatos gondolatait Artur Prenkiewicz minorita szerzetes osztotta meg a hallgatósággal. Barna Gábor néprajztudós a felsővárosi plébánia védőszentjéről a keleti és nyugati egyház népszerű közös szentje Szent Miklós szegedi tiszteletének emlékeiről tartott előadást. 

A moldvai csángómagyarok közül származott és haláláig köztük szolgáló Petrás Ince János a szegedi minorita rendházban volt szerzetesnövendék. 

A szülőföldjére visszatérő, a népét haláláig szolgáló papi életútról a szintén csángómagyar Iancu Laura író, költő, néprajzkutató tartott részletes ismertetőt. Tóth Tamás egyháztörténész a római Pápai Magyar Intézet volt rektora Szeged és a Csanádi egyházmegye 18. századi történetéről ismertetett vatikáni dokumentumokat.

Minoriták szegedi évszázadai

A ferencesek szegedi jelenléte, a minorita rend szegedi letelepedése volt Kiss Norbert egyháztörténész, a Dóm Látogatóközpont igazgatóhelyettesének előadásának témája.

Varga András művelődéstörténész, könyvtáros fő kutatási területe a magyarországi könyv- és könyvtártörténet, a régi könyvek könyvtári feldolgozásának módszertana és Szeged művelődéstörténete. Munkásságához kötődik többek között a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtár régi könyv állományának háromkötetes katalógusa és a könyvtár ritkaságainak, különleges értékeinek gazdagon illusztrált albuma. A konferencián a szegedi minoriták egykori könyvtáráról tartott előadást.

Kelemen Didák első próbálkozásait követően 1739-ben végül sikerült a belgrádi minoritáknak városunkban letelepedni. 

A rend Mária Terézia szabadalmi levelét 1742-ben kapta meg, folyamatos megtelepedésük Felsővároson ekkortól számítható. A plébánia vezetésének jogát ez időben hosszú tárgyalások ellenére sem kapták meg, erre majd csak 1789-ben került sor.

18. századi rendi építkezésükkel Szegednek mind arányaiban, mind építészettörténetileg egyik legjelentősebb együttesét hozták létre, melyet a Pozsonyi Ignác által 1800-ban állíttatott, magas művészi értékű, késő barokk Kálvária-szoborcsoport tett teljessé. A felsővárosi templom és kolostor városunk legnagyobb barokk műemléke.

A megemlékező programsorozat március 21-én szombaton 19 órai kezdettel a felsővárosi templomban egy szívbeteg kisfiú külföldi gyógykezeléséért tartott támogató jótékonysági hangversennyel folytatódik, majd vasárnap délelőtt 10-kor ünnepi szentmisével zárul.

További híreink:

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.