Orbán Viktor: A béke győzni fog Európában, és ezt a harcot mi fogjuk vezetni
100 éve Szeged: a csokoládéval kicsalt törvényszéki vallomás
Csokoládé kellett ahhoz, hogy megszólaljon az igazság. A korabeli Szeged egyik legkülönösebb pere gyermeki hangon szólalt meg.
Száz esztendővel ezelőtt, 1926 januárjának végén különös jeleneteknek volt tanúja a szegedi törvényszék egyik tárgyalóterme a Vild-tanács előtt - számolt be a Délmagyarország 1926. január 30. napi lapszámában. A város közönsége nem súlyos bűnügy vagy politikai botrány miatt figyelt fel az esetre, hanem azért, mert a bírói pulpitus előtt egy ötéves kislány állt sértettként. A történet egyszerre volt megható, derűs és tanulságos: egy kutyaharapás ügye került a törvényszék elé.
A kis Fuchs Veronkát még az előző nyáron érte a baj, amikor Blau Ignác ruhakereskedő pocokfogó kutyája az orrába harapott. A sérülés húsz napon túl gyógyult, s a szülők attól tartottak, hogy a harapás nyoma egész életében megmarad a gyermek arcán. Előbb kártérítési pert indítottak, majd büntetőeljárást is kezdeményeztek gondatlanságból okozott súlyos testi sértés címén.
Könnyek a szegedi tárgyalóteremben
A pénteki tárgyalás már önmagában is rendkívüli volt, de igazán emlékezetessé az tette, hogy a bíróság magát az ötéves Veronkát hallgatta meg. A kislány eleinte kétségbeesett sírásban tört ki, és semmiképpen sem akart megszólalni. Édesapja nélkül nem volt hajlandó bent maradni a tárgyalóteremben, s már úgy tűnt, hogy az ügyet el kell napolni.
Ekkor azonban a felnőttek világa alkalmazkodott a gyermekéhez: csokoládét és egy aranyhajú babát ígértek neki. A jutalom megtette hatását, Veronka megnyugodott, és – a korabeli tudósítás szerint – bátran felelni kezdett a bírák kérdéseire.
Egy ötéves tanú vallomása
A tanúvallomás párbeszédét a Délmagyarország tudósítója is megírta, aminek egyszerű gyermekisége talán ma is mosolyt csalhat az olvasó arcára:
Hány éves maga?
– szólt az első kérdés a bírói pulpitus felől.
Öt
– felelte még kissé bizonytalanul Veronka.
Haragszik a Blau bácsira?
– hangzott el a következő kérdés.
Nem!
– válaszolta már bátrabban a kislány.
Hát a harapós kutyára?
– érdeklődött tovább a bíróság.
Arra sem
– érkezett a határozott felelet.
Hol evett a kutya?
– kérdezte az elnök.
A gangon
– mondta Veronka, mintha csak egy hétköznapi eseményt idézne fel.
Mit csinált a kutya?
– folytatódott a kihallgatás.
Evett.
Miért hajolt le hozzá?
– kérdezte a bíró.
Néztem, hogy eszik
– felelte a kis sértett.
Nem húzta meg a fülét?
– érkezett az újabb, óvatosan feltett kérdés.
Én csak néztem, hogy eszik, de hirtelen rám ugrott és megharapott
– mondta el Veronka a történtek lényegét, minden gyermeki egyszerűséggel.
A vallomás csendet vont a tárgyalóteremre. A vádlott Blau Ignác eközben azzal védekezett, hogy a kutyát evés közben ingerelték fel, míg Fuchs Ervin, az édesapa azt állította: tudomása szerint az eb korábban is harapott már meg másokat, és leánya nem incselkedett vele.
Elhalasztott ítélet, megmaradt történet
A bíróság végül további tanúk kihallgatását rendelte el, s a főtárgyalást későbbi időpontra halasztotta. Az ítélet akkor még váratott magára és bár a végkifejletről a korabeli lapok írásai már elmaradtak, a történet 1926-ban bekerült Szeged mindennapi beszédtémái közé.
Száz év távlatából nézve ez az ügy nem jogtörténeti mérföldkő, hanem egy kedves, emberi pillanat lenyomata: amikor a paragrafusok között csokoládé és egy aranyhajú baba segített megszólalni az igazságnak, és amikor egy ötéves kislány vallomása adott különös derűt a szegedi törvényszék falai között.
További híreink:
