Kaposváron ütköztek a rezsistop körüli álláspontok +videó
100 éve Szeged: örökség, ami Makót is megtréfálta
Egy végrendelet milliókat ígért Makónak. Száz éve egy különös hagyaték foglalta a szegedi múzeum folyosóját.
Száz évvel ezelőtt a szegedi közbeszéd egyik különös alakja volt Simonyi kisasszony. Itt élt a városban, csendesen, elzárkózva, s már életében legendák szövődtek köré. A Délmagyarország korabeli beszámolója szerint az emberek úgy beszéltek róla, mint titokzatos, mesésen gazdag nőről, aki esténként „körmöci aranyakat fényesítget”, régi ékszereket rejteget, s pántos ládái mélyén felmérhetetlen kincseket őriz.
Bútorzata vagyont sejtető antik almáriumokból és ormótlan, vaskos ládákból állt, „amelyeknek vasalt fedele senki emberfia előtt még fel nem nyílt”. Zárkózottsága csak táplálta a fantáziát. Barátkozni nem barátkozott, új ismeretségeket nem kötött, délutánonként pedig – a szóbeszéd szerint – a temetők felé vette útját, hogy a régi ismerősökkel beszélgessen.
A végrendelet, amely milliókról regélt
Amikor a forradalmak idején Simonyi kisasszony meghalt, eltűnését szinte senki sem vette észre. Ám halála után előkerült egy végrendelet, amely új életre keltette a róla szóló történeteket. A gondosan megformált sorok „milliós értékű régiségekről, könyvritkaságokról regéltek”, és a boldog örökös nem más lett, mint Makó városa.
A makóiak öröme azonban nem tartott sokáig. A leltározás során kiderült, hogy a végrendeletben emlegetett kincsek csupán Simonyi kisasszony képzeletében léteztek.
A ládákban értéktelen apróságok, sárgult papírok és régi könyvek lapultak, az aranyaknak és ékszereknek nyomuk sem volt. A nagy örökségből végül csak a csalódás maradt.
A ládák útja a szegedi múzeumba
Az ügy lassan feledésbe merült Makón, mígnem évekkel később egy városi tanácsnok újra elővette Simonyi kisasszony nevét. Kiderítette, hogy az örökség tárgyait időközben a szegedi múzeumnak adták át megőrzésre. Ott becsülettel helyt is álltak: a hatalmas ládák a múzeum folyosóján kaptak helyet, és idővel részletes leltár is készült róluk.
A jegyzék szerint 14 darab 1800 előtti, 175 darab 1845 előtti és 266 darab 1848 utáni latin nyelvű jogi és teológiai könyvet találtak bennük. Forgalmi értékük csekély volt, gyűjtői szempontból sem számítottak különlegességnek.
Amiről a tanácsnok nem tudott, hogy a „különleges örökség” inkább csak helyet foglalt, mintsem gazdagította volna a gyűjteményt.
Móra Ferenc tanácstalansága és Makó visszatérése
Móra Ferenc, a múzeum igazgatója sokáig töprengett, mitévő legyen az „eszmei örökséggel”. Hiába kínálta megvételre, aki belenézett a könyvekbe, „szó nélkül távozott”.
A végén már szállítás fejében, ingyen is odaadta volna, makulatúrának, de így sem akadt gazdájuk.
Amikor már a kiselejtezés gondolata is felmerült, - miközben az ügybuzgó makói tanácsnok munkásságának köszönhetően ismét ráleltek a milliókról áradozó végrendeletre - váratlanul megérkezett Makó városának átirata. A város visszakövetelte az örökséget. Móra Ferenc örömmel válaszolt: megírta a Simonyi kisasszony-hagyaték „fantasztikus történetét”, és őszintén jelezte, hogy a könyvek értéktelenek.
Egyben arra kérte a makói magisztrátust, hogy „most már mielőbb gondoskodjanak az örökség elszállításáról”, mert a múzeum nem tarthatja tovább magánál a nagy helyet elfoglaló, különös hagyatékot.
További híreink:
