Orbán Viktor Miskolcon: Ez a szerelmi történet még nem ért véget!


Száz évvel ezelőtt, 1926 januárjának közepén különös izgalom járta át Szegedet. A város színháza éppen új bemutatóra készült: Földi Mihály Engem szeress című énekes színművét tűzték műsorra, amelynek cselekménye – nem kis mértékben – a sör körül forgott. Kiskocsma, sörmérés, korsók és csapok: a darab elejétől végéig ott habzott a színpadon a nedű, amely akkoriban nemcsak kellék volt, hanem hangulat és közönségcsalogató erő is.

A bemutató előadás még gond nélkül lezajlott. A színészpincérek három felvonás alatt több mint száz pohár valódi, frissen csapolt sört mértek ki, amelyet a Polgári Sörfőzde bocsátott a színház rendelkezésére. A sör sikeresebb volt, mint sok statiszta: jutott belőle a színészeknek, a kulisszák mögött ólálkodó díszletezőknek, sőt még az ügyeletes tűzoltóknak is. A közönség elégedetten távozott, minden adott volt ahhoz, hogy a csütörtöki előadás is zavartalan legyen.
A csütörtöki estére szánt huszonötliteres hordót már előző nap elszállították a színházba. A sörfőzde megbízottja gondosan elhelyezte a vadonatúj kocsmapultba, lezárta annak ajtaját, a kulcsot zsebre tette, és nyugodtan távozott. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van.
Ám amikor másnap este, nem sokkal fél nyolc előtt ismét megjelent a színpadon, olyan látvány fogadta, amelyhez hasonlót „sem a színházi, sem a bűnügyi krónikák” nem igen ismertek. A pult ajtaját felfeszítették. A hordót megcsapolták. A sör eltűnt. Mind az utolsó cseppig.
A tolvajok azonban – különös jóindulattal vagy talán gúnnyal – vizet töltöttek a hordóba, nagyjából félig. Mintha csak jelezni akarták volna: itt jártunk, megittuk, amit lehetett.
A sör eltűnése valóságos pánikot keltett a színészek körében. Hiszen a darab főkelléke maga a sör volt, és este fél nyolckor Szegeden már nemigen lehetett egyik pillanatról a másikra új hordót szerezni. Az előadás végül – kényszerből – megkezdődött.
A színpadon azonban furcsa jelenetek zajlottak. A szereplők üres poharakkal markírozták az ivást, a pincérek átlátszó vizet csapoltak, és a játék vontatottá, erőtlenné vált. A közönség is megérezte, hogy valami nincs rendben: a sör hiánya kizökkentette az előadást és a nézőket is a megszokott kerékvágásból.
Baróthy József rendező krétafehér arccal jelentette a történteket Andor Zsigmond igazgatónak, majd egyenesen a rendőrségre sietett. Betöréses lopás miatt tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen. A rendőrség pedig arra a következtetésre jutott: a huszonötliteres hordót csakis belső emberek csapolhatták meg, és bizonyára ott, a helyszínen fogyasztották el az éjszaka leple alatt.
A rendező keserű szavai fennmaradtak az utókornak:
Lehet, hogy ez az eset kívülről komikusan hat, de a színház és az előadáson résztvevő színészek, valamint a közönség szempontjából tragikus. A tolvajok az egész előadást tönkretették, mert a darab minden mozzanata szoros kapcsolatban van a sörrel. Én nem is merek visszamenni az előadásra. Ha a rendőrség kinyomozza a lelkiismeretlen tetteseket és a büntetés kiszabását rám bíznák, legalább tíz évi fegyházat szabnék ki mindegyikre. Nevetünk az eseten mi is, mert tehetetlenségünk miatt mást nem tehetünk, de ez a nevetés nagyon hasonlít ahhoz a nevetéshez, amely az uccán elbukó és karját, vagy lábát törő ember „esete" támaszt a szemlélők közölt, akik nem érzik a tragikumot benne, csak a komikumot látják. Kimondhatatlanul sajnálom a szegény színészeket és nem is tudom, hogy vergődik át sör nélkül ezt a darabot.
A sörtolvajok sorsa végül a rendőrségi akták homályában maradt. Az eset azonban megőrződött a város emlékezetében, mint a szegedi színház egyik legkülönösebb históriája. Egy történet, amely egyszerre volt komikus és bosszantó, és amely jól megmutatta, milyen fontos szerepet játszott a sör – még a színpadon is – a száz évvel ezelőtti Szegeden.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.