Ez a hír is érdekelheti
Orbán Viktor: "Soha rosszabb évkezdetet" +videó


Adventi ajándékgyűjtéssel segítik az ÁGOTA Alapítvány munkáját. Adventi közösségi akcióval zárták az évet az SZTE-n a szegedi jogászok.

Az adventi időszak jegyében szervezett közösségi eseményt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának munkatársai és hallgatói. A kar hagyományos karácsonyi ajándékgyűjtését idén is megtartották, amely során a résztvevők közösen állították össze azokat a csomagokat, amelyeket a szegedi jogászok a rászoruló gyermekek számára juttatnak el.

A kar közössége a szerdai napon gyűlt össze, hogy személyes jelenléttel, ajándékokkal és együttérzéssel járuljon hozzá az ünnepi kezdeményezés sikeréhez. A meghitt hangulatú program egyben lehetőséget adott arra is, hogy elkészüljön a kar karácsonyi csoportképe, amely a közösséghez tartozás szimbóluma is egyben.
A diákok és oktatók által összekészített ajándékcsomagokat az ÁGOTA Alapítvány részére juttatják el, a kar részéről Dr. Hegedűs Andrea docens asszony közreműködésével.
Az adományok olyan fiatalokat támogatnak, akik nehéz élethelyzetük miatt különösen nagy szükséggel várják az ünnepi időszak emberi gesztusait.
A kar vezetése és közössége köszönetet mondott minden résztvevőnek, aki hozzájárult a gyűjtéshez és az esemény sikeréhez. A kezdeményezés jól illeszkedik az egyetem úgynevezett „harmadik missziójához”, vagyis azon társadalmi szerepvállalásához, amely túlmutat az oktatáson és kutatáson, és aktívan jelen van a közösségi felelősségvállalás terén is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.