Szeged

Szegedet járja majd a Mikulás, mutatjuk, hol lehet találkozni vele

Szegedet járja majd a Mikulás, mutatjuk, hol lehet találkozni vele

Felvonulást is rendeznek. Kétkeréken is láthatunk majd Mikulást.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
50 perce
Szegedet járja majd a Mikulás, mutatjuk, hol lehet találkozni vele

Előző hét pénteken felgyúltak az ünnep fények, valamint elindult a Szegedi Karácsonyi Hetek ünnepi forgataga. Most, hogy már ünnepi hangulat uralkodik Szegeden, várhatjuk a Mikulást, aki szombaton látogat városunkba. Teszi mindezt teli zsákokkal.

A Mikulás idén is kedveskedik a szegedi gyerekeknek. (Fotó: Facebook/Szegedi Karácsonyi Hetek)
A Mikulás idén is kedveskedik a szegedi gyerekeknek. (Fotó: Facebook/Szegedi Karácsonyi Hetek)

Szombaton járja Szegedet a Mikulás

Előző hét szerdán foglalta el a helyét a Dugonics tér a Mikulás a szánjával, hamarosan feladata is vár rá.

Szombaton először a Mars téri piacon osztogat majd szaloncukrot 8 és 11 óra között, majd délután 5 órakor a Klauzál tér-Dugonics tér-Dóm tér útvonalon várja a legkisebbeket.

Mikulás nosztalgia járat közlekedik Szegeden

December első, második és harmadik hétvégéjén különleges meglepetésben részesülnek a szegediek. A Mikulás tiszteletére a 9-153-as pályaszámú ZiU nosztalgia trolibusz gurul ki Szeged utcáira. A járat négy különböző vonalon biztosít egyedülálló élményt az adventi időszakban. Részletek:

 

Motoros Mikulásokat is láthatunk

Idén is nagyszabású eseményt szerveznek a kétkeréken közlekedő Mikulások. December 6-án 15 órától szelik majd Szeged utcáit, hogy vidámsággal és szaloncukorral lepjék meg a szegedi gyerekeket. Idén is a rakpartól indulnak, ott lesz gyülekező.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.