Szeged

Alig érkeztek meg a Szegedi Vadaspark új kedvencei, máris többen lettek +fotók

Alig érkeztek meg a Szegedi Vadaspark új kedvencei, máris többen lettek +fotók

Négy fiatal pekari indult Salzburgból, öten érkeztek. A legifjabb már Szegeden született – és már próbálgatja a hangját is!

Böjthe Sándor
3 órája
Fotó: Szegedi Vadaspark
Alig érkeztek meg a Szegedi Vadaspark új kedvencei, máris többen lettek +fotók

Négy ifjú örvös pekari indult el a Salzburgi Állatkertből Szeged felé, ám mire megérkeztek, már öten voltak. Nem tévedés, és nem is valami Disney-mese kezdete: a legkisebb utas még az út után érkezett. A Szegedi Vadaspark legfiatalabb lakója már a megérkezést követően született, és azóta is lelkesen szaladgál anyja sarkában, fürkészve az új környezetet és próbálgatva rekedtes, de elszántnak tűnő kis hangját.

Alig érkeztek meg Szegedre, máris folytatták a bébiboomot
Alig érkeztek meg Szegedre, máris folytatták a bébiboomot a Vadasparkban. Fotó: Szegedi Vadaspark

A kis jövevénnyel együtt most már egy egészen fiatal, dinamikus pekaricsapat alakult ki a Dél-Amerika kifutóban. Ez nemcsak látványosság a látogatóknak, hanem szakmailag is fontos frissítés: a korábban idősödő pekariállomány vérfrissítést kapott, amelytől hosszabb távon egészségesebb, aktívabb közösségre számíthatnak a gondozók.

A malacra emlékeztet, de nem disznó

A pekarit sokan első ránézésre disznónak nézik – ami nem meglepő, hiszen külsőre valóban hasonlít a sertésekre. Ám a hasonlóság itt véget is ér, hiszen a pekari külön családba tartozik. Az örvös pekari nevét a fekete bundáján jól látható, fehér nyaki szőrsávról kapta. Ezek a dél-amerikai vadak természetes élőhelyükön kisebb, 5–15 fős csoportokban élnek, és nem szívesen látnak külsőst a saját közösségükben – idegen pekarit csak kivételes esetben fogadnak be.

Szegeden szerencsére békésen ment a beilleszkedés: az új jövevények gyorsan megtalálták a közös hangot a korábbi, idős lakókkal, így mára valódi, népes pekari „nagycsaládot” láthatnak a látogatók.

Fotó: Szegedi Vadaspark. 

A pekari: kis test, nagy bátorság

Bár apró lábain szinte hangtalanul közlekedik, egyáltalán nem kell lebecsülni a pekarit. A csapat vezérkanja például lándzsaszerű szemfogaival igazi harcosként védi társait: a vadaspark szakemberei szerint még a fiatal pumákat és jaguárokat is sikerült már megijesztenie jelenlétével. A gyorsaságban sem vall szégyent: akár 35 km/h-s tempóra is képes, ami a bozótosban már-már versenyszintű teljesítménynek számít.

Fotó: Szegedi Vadaspark. 

A most született kis pekari még csak néhány hetes, de máris határozott jellem: ha valaki túl közel merészkedik hozzá, anyja mögül prüszköléssel és rikoltással próbálja elijeszteni a betolakodót – minden bizonnyal a csapatvédelem jövőbeli bajnoka készülődik benne.

Folytatódik a bébibumm a Szegedi Vadasparkban

A Szegedi Vadasparkban idén igazi születési hullám indult el: a tavasz óta egymást követik az apró jövevények. Az év első felében már beszámoltunk a cumisüvegből etetett bébi-denevérről, a négy Bennett-kenguru kölyökről, a hosszúlábú tevecsikóról, a zergegidákról és a csíkos zebracsikóról is. Most pedig újabb taggal bővült az állatsereglet – megérkezett a legifjabb pekari, aki Szegeden jött világra.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.