
A remény napja. A koraszülöttekre hívják fel a figyelmet Szegeden is.

A koraszülöttek világnapja minden év november 17-én van. Ezen a napon a koraszülött babákra és családjaikra hívják fel a figyelmet, valamint megemlékeznek az őket segítő egészségügyi dolgozókról. Így lesz ez Szegeden is.

A Korábban Érkeztem Alapítvány idén is csatlakozik a Koraszülöttek Világnapjához kapcsolódó rendezvényekhez. Hétfőn 17 órától a Szegedi Dóm előtt támogatják lélekben a koraszülött babákat és családjaikat. Ezen az estén a Dóm lilába öltözik.
A lilára festett fények a reményt, a közösséget és az összefogást jelképezik, azt az erőt, amelyet csak együtt tudunk továbbadni azoknak, akiknek az élet egy kicsit korábban kezdődött.
A Korábban Érkeztem Alapítvány a közleményében kiemelte, hogy a rendezvény célja, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet: van közösség, van társadalmi összefogás és van segítség. Szeretnék, ha a koraszülött gyermekek családjai bátran kérnének támogatást, hisz nincsenek egyedül.
A Dóm téren tartott eseményhez idén is csatlakozik a Szegedi Tudományegyetem, 18 órától a Rektori Hivatal épülete is lilába borul, szimbolikusan erősítve az összefogás üzenetét. (Korábban még a Dóm téri óriáskerék is lila színt öltött.)

Mint írták, ez a nap minden évben a remény napja. A nap, amikor a lila fények messzire ragyognak, és viszik a hírét annak, hogy nagy a világ, de a koraszülött babák is belenőnek. A Korábban Érkeztem Alapítvány fejlesztésekkel és szülőtámogatással, örökbefogadó és gyászfeldolgozó klubokba várja egész évben, a régió 12 városában a közösségre és ellátásra váró családokat.
Szeptembertől ADHD Tanácsadó Központot működtetnek, melynek szemléletében is megjelenik az Alapítvány fókusza: a család. A család, amelyben nem csupán a gyermek kap figyelmet, hanem annak minden tagja, hiszen együtt erősödve érhetőek el nagy győzelmek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.