Mentorálással a jövőért: Szegeden is segít a program

A mentorálásnak köszönhetően csökkent a lemorzsolódás. Szegeden is eredményes a Tanítsunk Magyarországért program.

Személyes látogatással erősítette meg a Tanítsunk Magyarországért program célkitűzéseit Dr. György László kormánybiztos a Szegedi Orczy István Általános Iskolában. A kezdeményezés Mihálffy Béla, Szeged kormánypárti országgyűlési képviselője szerint már most kézzelfogható eredményeket hoz: kilenc százalékponttal csökkent a középiskolai lemorzsolódás.

Életterveket menteken az egyetemisták Szegeden
Egyre világosabb, hogy az esélyteremtés nemcsak társadalmi felelősség, hanem hosszú távú nemzetgazdasági érdek is. A Szegedi Orczy István Általános Iskola diákjai és mentoraik a bizonyítékai annak, hogy a befektetett figyelem és idő megtérül: a Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő gyerekek között kilenc százalékponttal alacsonyabb lett a középiskolát félbehagyók aránya.
Dr. György László, a program kormánybiztosa személyesen is ellátogatott Szegedre, hogy találkozzon a mentoráltakkal, mentoraikkal, tanárokkal és a program helyi támogatóival. A látogatásról Mihálffy Béla országgyűlési képviselő is beszámolt közösségi oldalán, kiemelve: az egyetemi önkéntesek nemcsak tanulási támogatást, hanem életvezetési mintát is nyújtanak a gyerekeknek. Mint Mihálffy Béla írta:
Az önkéntes egyetemisták munkájukkal életeket, életterveket mentenek.
Mindenki közös érdeke
A számok önmagukért beszélnek: a programban mentorált tanulók esetében egy év alatt elért javulás azt mutatja, hogy érdemes folytatni és bővíteni a kezdeményezést. A program gazdasági hatása is figyelemre méltó: minden általános iskolás gyermekre elköltött 100 ezer forintból 260 ezer forint többletbevétel származik hosszú távon az állami költségvetésnek. Ez a jövő generációjába vetett bizalom egyik legjobb példája.
A mentorok jelenléte, segítsége és figyelme itt felbecsülhetetlen értékű. Az egyetemisták példát mutatnak, és gyakran maguk is tanulnak a folyamat során – felelősségről, türelemről és valódi odafigyelésről.
A Tanítsunk Magyarországért program nemcsak tanulási sikerekhez, hanem erősebb közösségekhez is hozzájárul.