A készenléti rendőrök gyorsan közbeléptek. Egy nő késsel fenyegette meg a szegedi rendőrség biztonsági őrét.
Meghökkentő jelenet játszódott le szeptember 5-én délután a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületében. A Készenléti Rendőrség szegedi osztályának két járőre épp a Tevékenységirányítási Központ rádióforgalmazását hallgatta, amikor információt kaptak arról, hogy egy civil nő késsel fenyegette meg a beléptetést végző biztonsági őrt - közölte a Készenléti Rendőrség.
A két rendőr azonnal a kapitányság bejáratához sietett. A forgóajtónál észlelték a zavartan viselkedő nőt, aki felszólításra ugyan elhagyta az épületet, de kezét végig piros vállpántos táskájában tartotta. Amikor a rendőrök kérték, hogy vegye ki a kezét, nyilvánvalóvá vált: egy kést szorongat, és nem hajlandó elengedni azt.
A helyzet komolysága miatt az egyik rendőr elővette Taser X2 típusú sokkolóját, amit a nőre irányított. Miután előkerült a sokkoló a nő nevetve közölte, hogy nyugodtan használják vele szemben. Felszólításokra nem reagált, továbbra is szorította a kést, miközben nyilvánvalóan zavart viselkedést tanúsított.
Az erősítés megérkezéséig patthelyzet alakult ki. Végül, több rendőr együttes fellépésére, és számos felszólítás után a nő eldobta a kést, ekkor a járőrök megbilincselték és elfogták.
A 30 éves nő végig zavart volt az intézkedés során. Mint később kiderült, a biztonsági őrnek korábban elmondta, hogy azért akar börtönbe kerülni, mert fél, hogy bántaná egyik családtagját, de akár egy rendőr ellen is kész lenne fellépni. Édesanyja szerint otthon is elmondta, hogy „meg fog szúrni egy rendőrt.”
A járőrök a nőt kórházba szállították, ahol az orvosi vizsgálatot követően a pszichiátrián helyezték el megfigyelésre. A rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított eljárást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.