25 év kutatását ismerték el a nemzetközi élettani tudományos közösségben. Egy szegedi professzor világraszóló elismerésben részesült.
Hegyi Péter professzor vehette át idén a Robert F. Pitts Lecture Awardot, amelyet négyévente ítélnek oda a világ élettani kutatásainak élvonalában dolgozó tudósainak. A szegedi születésű kutató ezzel az egyik legrangosabb elismerést nyerte el a nemzetközi orvostudományi közösségben - számolt be az Academia Europaea.
A díjat a Nemzetközi Fiziológiai Tudományok Uniója (IUPS) világkongresszusán adták át, ahol Hegyi Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központjának igazgatója, és az Academia Europaea Budapesti Tudásközpontjának vezetője tartott előadást. Előadásában összefoglalta több mint két évtizedes kutatómunkájának eredményeit, amelyek új utakat nyitottak a hasnyálmirigy működésének és betegségeinek megértésében.
A kutatócsoport 25 éve vizsgálja a hasnyálmirigy-vezetékek iontranszport-folyamatait. Hegyi és munkatársai elsőként írták le, hogy a hasnyálmirigy bikarbonát-kiválasztása nemcsak serkentő, hanem gátló mechanizmusok által is szabályozott – ez a felismerés alapjaiban változtatta meg a szerv működésének értelmezését.
Fontos felismerésük volt az is, hogy a CFTR nevű fehérje központi szerepet játszik a hasnyálmirigy-gyulladások kialakulásában. Ez a fehérje jól ismert a cisztás fibrózis kapcsán, de Hegyiék kimutatták, hogy alkohol okozta CFTR-zavar is hozzájárulhat gyulladáshoz. Kutatásaik szerint a már ismert CFTR-modulátorok akár a hasnyálmirigy-betegségek kezelésében is szerepet kaphatnak.
A következő lépés, hogy ezeket a felfedezéseket klinikai vizsgálatokban is teszteljük. Ha sikerrel járunk, ez lehet az első igazán célzott terápiás lehetőség a hasnyálmirigy-gyulladásra
– hangsúlyozta Hegyi Péter.
A díj névadója, Robert F. Pitts amerikai élettanász a vesék sav–bázis háztartásban betöltött szerepének kutatásával vált világhírűvé. A díjat 1978 óta négyévente ítélik oda, és olyan tudósok előadásai előzték meg Hegyiét, mint Walter F. Boron, a világ vezető élettani tankönyvének szerzője, vagy Dennis Brown, a Harvard Egyetem oktatója és a Physiological Reviews korábbi főszerkesztője.
A tudományos élet rangos szereplői közé való bekerülés nemcsak személyes, hanem országos elismerés is, különösen, hogy a díjat egy olyan kutató kapta, aki Szegeden született, és munkássága máig meghatározó a hazai tudományos életben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.