Több szegedi rendőr is állami elismerést kapott augusztus 20-a alkalmából. Az ünnepen Napóleon-pisztolyt is adományoztak kiváló együttműködésért.
Augusztus 20-a, államalapításunk ünnepe alkalmából idén több Csongrád-Csanád vármegyei, köztük számos szegedi rendőr munkáját is kitüntetéssel jutalmazták. Az elismerések a hivatásos állomány áldozatos és példamutató szolgálatát méltatták, különös tekintettel a határrendészet és a közrend védelme terén végzett munkára.
Mohai Imre r. főtörzszászlós, a Határrendészeti Kirendeltség Szeged szolgálatparancsnoka a Magyar Ezüst Érdemkereszt Katonai Tagozatát vehette át, elismerésül a negyedszázados, kiemelkedő rendőri szolgálatáért. A kitüntetést Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök adományozta.
Ördögh Tibor c. r. törzszászlós, a szegedi Határrendészeti Kirendeltség határrendészeti szakértője a Belügyminisztériumtól kapta meg a rendőrségi tanácsosi címet, szakterületén végzett kiváló munkája elismeréseként. Ugyaninnen kapott 30 éves szolgálata után Rendőrségi Szolgálati Jelet Szőllősi Zoltán r. alezredes, a kirendeltség hivatalvezetője.
Pénzjutalomban részesült Kisfaludi Dóra r. őrmester, aki szintén a szegedi határrendészet kötelékében teljesít szolgálatot. Ő ezzel az ünnepi elismerés egyik fiatalabb díjazottja.
Dr. Polyák Zsolt vármegyei rendőrfőkapitány döntése alapján Veleg Attila r. törzszászlós, a szegedi határrendészet szolgálatparancsnoka rendőr főtörzszászlosi rendfokozatot kapott, míg Novák Endre r. törzszászlós, a Szegedi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja szintén előléptetésben részesült.
Az ünnepi alkalom során nem mindennapi elismerésekre is sor került: a rendőrség és a polgárőrség közötti hosszú ideje fennálló kiváló szakmai együttműködés elismeréseként XIX. századi Napóleon-pisztolyt adományoztak Dr. Fekecs Dénes ny. r. ezredesnek, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének 70. születésnapja alkalmából. Emellett V. Károly tőrt kapott Csorba Sándor ny. hőr. ezredes, a szövetség elnökhelyettese a határmenti bűnmegelőzésben végzett önkéntes munkájáért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.