A Tappancs Állatvédő Alapítvány, amely több mint 250 kutya és cica otthona, súlyos pénzügyi válságba került, és a menhely bezárásának réme fenyeget. A tartalékok elfogytak, a menhely működése ellehetetlenülni látszik, és a gondozásukban lévő állatok élete veszélybe került – tudta meg a Délmagyar.
Szegeden évtizedek óta a Tappancs nyújt menedéket a bajba jutott állatoknak. De a jelenlegi gazdasági helyzet és az adományok csökkenése miatt az alapítvány létét fenyegető válsággal néz szembe. Gácsi Mária, az alapítvány vezetője elmondta, hogy bár a havi rendszeres adományok és az adó 1%-os felajánlások eddig biztosították a működéshez szükséges forrásokat, ezek a bevételek ma már nem elegendőek.
Az állatorvosi ellátás és a gyógyszerek ára az egekbe szökött, miközben minden más költség is megnőtt
– magyarázta a vezető.
Hozzátette, hogy
egyetlen nap alatt egy állat ellátása is komoly összeget emészt fel, így a menhelyen élő több mint 250 állat etetése és gyógyítása már heti szinten is milliós kiadást jelent.
A közelmúltban egy viharban megrongálódott kifutókat és kenneleket is helyre kellett állítaniuk, ami tovább növelte a terheket.
Gácsi Mária kiemelte, hogy nem állítanak fel "létszámstopot". Ez azt jelenti, hogy továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek a sérült, magára hagyott állatokért, de a segítséghez most a nagyközönség támogatására van szükségük.
A Tappancs Állatvédő Alapítvány segítséget kér. A bajba jutott négylábúak jövője most a támogatókon múlik. Akik szeretnének segíteni, több módon is megtehetik:
Adományozási lehetőségek:
Bankszámlaszám: UniCredit Bank 10918001-00000019-48600008
Adhatvonal: Hívd a 13600-as számot és üsd be a 38-as kódot, vagy küldd el a 38-as számot SMS-ben a 13600-ra. (500 Ft/hívás vagy SMS)
PayPal: info@tappancs.hu
A menhely vezetése reméli, hogy a segítségnyújtás most is legalább olyan erős lesz, mint a korábbi években, és a közös összefogás révén sikerül átvészelniük ezt a nehéz időszakot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.