Otthon Start Szegeden: tízből kilenc lakás elérhető a kedvezményes hitellel

Szegeden is bőséges a kínálat azoknak, akik az Otthon Start 3%-os hitellel vásárolnának lakást: a lakások és házak többsége megfelel a feltételeknek.

Az Otthon Start program a Napfény városában is kedvező lehetőséget teremt az első lakásukat vásárlók számára – derül ki az ingatlan.com legfrissebb összesítéséből.

Az országos kínálatot átvizsgálva az ingatlan.com szakértői azt tapasztalták, hogy a több mint 135 ezer eladó lakóingatlan közül 102 ezer megfelel a program szigorúbbnak tűnő, de sok helyen teljesíthető feltételeinek.
Ezek szerint az ingatlan négyzetméterára nem haladhatja meg az 1,5 millió forintot, emellett a lakás vételára legfeljebb 100 millió, míg a házé legfeljebb 150 millió forint lehet.
Szegeden is bőséges kínálat várja az első lakásvásárlókat, akik az új Otthon Start program keretében szeretnének 3 százalékos kamatozású lakáshitellel saját ingatlanhoz jutni.
Az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint a szegedi eladó lakóingatlanok 83 százaléka megfelel a programban előírt feltételeknek, ami országos viszonylatban is erős középmezőnynek számít.
A részletes bontásból kiderül: a városban meghirdetett eladó lakások 91 százaléka, míg a házak 69 százaléka tartozik az Otthon Start program által támogatott körbe.
Ez azt jelenti, hogy az árkorlát – vagyis a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterár és az ingatlantípusonként meghatározott maximális vételár – a szegedi kínálat többségét nem érinti hátrányosan.

Miközben Budapesten mindössze az eladó ingatlanok 41 százaléka fér bele az árplafonba, Szegeden kedvezőbb a helyzet: a magasabb fővárosi árakkal szemben itt a legtöbb eladó lakás és sok családi ház is elérhető marad az Otthon Start keretében.