A „Radírozzuk ki a különbségeket!” program tanszerekhez juttatja a rászoruló gyerekeket. Augusztus 29-én még bárki csatlakozhat a szegedi tanszergyűjtéshez.
Egy jégkrém is jár a jó szív mellé: jótékonysággal és derűvel indul a tanév a „Radírozzuk ki a különbségeket!” programban - írta meg a Délmagyar. A szegedi tanszergyűjtés célja, hogy minden gyermek eséllyel kezdhesse az iskolát.
Immár tizedik éve gyűjti közösen a tanszereket rászoruló gyermekek számára a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és a Printker. A „Radírozzuk ki a különbségeket!” kampány célja, hogy az iskolakezdés senki számára ne jelentsen leküzdhetetlen anyagi terhet. A program első szegedi állomását augusztus 22-én tartották, a következő lehetőség augusztus 29-én lesz. Az adományozók pedig idén nemcsak köszönő szavakat, hanem egy-egy jégkrémet is kapnak a jócselekedet mellé.
A tavalyi akció több mint száz gyermek számára jelentett kézzelfogható segítséget. Idén is sokan jöttek célzottan vásárolni, hogy egyúttal adományozzanak is. A Printker vezérigazgatója, Varga Péter a Délmagyarnak hangsúlyozta: a hosszú távú együttműködés nem véletlen, hiszen az MRSZ-nél biztosak lehetnek benne, hogy a felajánlások eljutnak a megfelelő helyekre.
A vállalat nemcsak a gyűjtés lebonyolításában vesz részt, hanem maga is aktív támogató. Kovács Alexandra marketingmenedzser szerint az együttműködés nem csupán formális: ötletekkel, közös kommunikációval és tartalomkészítéssel is segítik a program sikerét.
Mándi Ferenc, az MRSZ Csongrád-Csanád vármegyei koordinátora a Délmagyarnak elmondta: a közelmúltban kapott jégkrém-támogatás jó alkalom arra, hogy a gyerekek a jótékonykodást is pozitív élményként éljék meg. Sokan örömmel adják nevüket és arcukat is a célhoz, és egyre gyakoribb, hogy adományozás előtt megkérdezik a szervezőket, mire van éppen szükség.
A szervezők szerint nem csak az számít, ki mekkora összeggel tud segíteni: „a kicsi is számít”, minden tanszer érték, ami egy gyermek iskolakezdését segíti.
Bár a szegedi felajánlások elsődlegesen a városban és a szomszédos megyékben kerülnek kiosztásra, az MRSZ határon túli gyermekeket is támogat. A Kárpát-medence különböző pontjaira is eljuthatnak a tanszerek, a felajánlások elosztása átlátható módon, online felületen történik.
Nem utolsósorban az önkéntesek áldozatos munkája teszi lehetővé, hogy a begyűjtött csomagok időben és rendezetten juthassanak el a rászorulókhoz. Ahogy Mándi Ferenc fogalmazott:
Óriási állóképesség és precíz logisztika kell ahhoz, hogy a beérkező tanszereket rekordgyorsasággal szétválogassák és eljuttassák a rászoruló gyerekekhez.
Aki most nem tud személyesen csatlakozni a gyűjtéshez, az is részt vehet a jótékonyságban: a 1358-as adományvonal hívásával vagy az „ADOMÁNY” szó SMS-ben való elküldésével 500 forintot adományozhat az MRSZ javára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.