Hatalmas az érdeklődés Szente Vajk darabja iránt. Máris teltházas A 3 testőr minden előadása.
A Dóm téren folytatódnak A 3 testőr próbái. Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland kalandmusicalét Szente Vajk állítja hazánk legnagyobb színpadára. A produkció csütörtök este érkezett meg a bemutató helyszínére, ahol Barnák László főigazgató is köszöntötte az illusztris stáb tagjait.
Több, mint egy hónap fővárosi helyszíneken eltöltött idő után Szegeden folytatódnak a Szegedi Szabadtéri Játékok új produkciója, A 3 testőr próbái. A Bolland-fivérek és André Breedland népszerű musicale korhű, mégis ízig-vérig mai köntösben, Szente Vajk és Galambos Attila szövegkönyvével lát napvilágot a neves fesztivál színpadán.
A musical csapata csütörtökön érkezett meg az ország legnagyobb színházi játszóhelyére, ahol a grandiózus díszlet zugainak megismerése után Barnák László, a Szabadtérit is magában foglaló Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója köszöntötte az ország több jeles színpadáról, köztük a Szabadtéri kiemelt együttműködő partnere, az Erkel Színház, a Vígszínház, az Örkény Színház és a Szegedi Nemzeti Színház társulatából érkezett közreműködőket.
A hamarosan debütáló musical olyan nagyszerű szereplőgárdát vonultat fel, mint Ember Márk, Feke Pál, Varga-Járó Sára, Koltai-Nagy Balázs, Brasch Bence, Veréb Tamás, Kovács Gyopár, Csobot Adél, Dino Benjamin, Borsi-Balogh Máté, Fehér Tibor, Poroszlay Kristóf, Nagy Sándor, Szegezdi Róbert, Borsos Beáta, Isaac Gallagher, akik az Erkel Színház musical ensemble és tánckar tagjaival, a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekarával és statisztáival karöltve adják elő a pergő ritmusú, izgalmas zeneiségű darabot.
Alexandre Dumas klasszikus regénye Szente Vajk rendezésében, Rákay Tamás díszlet-, Kovács Yvette Alida jelmez- és Madarász „Madár” János visual, világítástervező látványával, Túri Lajos Péter koreográfiájával, Károly Katalin zenei vezető és Drucker Péter karmester zenei iránymutatása mellett
elevenedik meg augusztus 8., 9., 10., 15. és 16. estéjén.
Barnák László kiemelte, kivételes helyzet, hogy egy új produkció résztvevőinek alig egyetlen hét áll rendelkezésére a Dóm téri nagyszínpadi próbákra, ezért a következő napokban fokozott koncentrációra, pontosságra, megfeszített erőbedobásra kell készülnie a csapatnak, az összetartó közösségükre jellemző jó hangulat megőrzése mellett.
Rákay Tamás díszlettervező és Kovács Yvette Alida jelmeztervező egy korhű, mégis modern színpadi világot álmodtak meg, amely a 17. századi Franciaország hangulatát ötvözi a mai nézői elvárásokkal.
Szente Vajk rendező hangsúlyozta: Alexandre Dumas regénye, amellett, hogy kiváló musical-alapanyag, számára elsősorban a hűségről szól, annak válfajairól. Örömét fejezte ki, hogy a Szabadtéri nézői is rendkívüli hűséggel, érdeklődéssel követték az előadás születését, amit mi sem fejez ki jobban, mint hogy
mind az öt előadás-alkalom máris teltházas.
Az alkotó bízik benne, a közös munka gyümölcsének, a születő musicalnek nemcsak jelenét, de jövőjét is ez a hűség fogja meghatározni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.