Ez a hír is érdekelheti
Brutális látvány Szegeden a vihar másnapján - minden egy helyen +fotók +videók

900 segélyhívás, de szerencsére nulla személyi sérülés.
Továbbra is folyamatos a bejelentések áradata a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál: a Szegeden lecsapott hétfői extrém vihar után kedd délutánra már több mint 900 bejelentés érkezett a műveletirányítási központba - nyilatkozta lapunknak Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A legsúlyosabb károk Szegeden és környékén keletkeztek – a hivatásos és önkéntes tűzoltók reggeltől estig megállás nélkül dolgoznak a romok eltakarításán.
A munkálatok során elsősorban kidőlt fák, letört ágak, megrongálódott épületek és összetört autók miatt kellett beavatkozniuk. Újszegeden például már reggel óta láthatók voltak a kárfelszámolási munkák, de a kárelhárítás a vármegyében szinte minden települést érint.
Kedd estére a legtöbb sürgős eseteket kezelni tudják, ám a kármentesítés szerda délelőttig is eltarthat.
A hatóságok elhivatottságát és a hétfői vihar szélsőségességét az is bizonyítja, hogy volt olyan katasztrófavédelmi egység, aki úgy érkezett a viharkárok elhárítására Szegedre, hogy előtte 40 fokos hőségben egy tarlótűz oltásában vettek részt – mégis azonnal és fáradhatatlanul folytatták a munkát.
A katasztrófavédelem kiemelte: a lakossági összefogás példaértékű. Számos esetben előfordult, hogy mire az egységek kiérkeztek, a helyiek – köztük többször maguk a bejelentők is – már elhárították az akadályokat.
Mindemellett arra is figyelmeztetnek: bármennyire is dicséretes az önkéntes segítség, a biztonsági szabályokat be kell tartani – például leszakadt vezetékek közelébe senki ne menjen!
A távvezetékeken még mindig vannak dőlt fák, villanyoszlopok, az áramszolgáltatóval a folyamatos kapcsolattartás biztosított.
A hivatal hangsúlyozza: a veszélyhelyzetek bejelentésére kizárólag a 112-es segélyhívót használják, mert a vezetékes telefonszámokra érkező hívások csak a rendszert terhelik. Fontos, hogy mindenki a megfelelő csatornán jelezze, ha segítségre van szüksége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.