Szeged

Szeged kiemelt célpontja volt az országos emlékprogramnak

Szeged kiemelt célpontja volt az országos emlékprogramnak

A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programban 130 ezer tanuló vett részt országszerte, Szegeden 8186 fő érkezett – a Dóm tér és az SZTE Auditóriuma is profitált.

Kibédi Péter
12 órája
Szeged kiemelt célpontja volt az országos emlékprogramnak

A 2024/25-ös tanévben indult el a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program (NEP), amely a Nemzeti Örökség Intézete és a Klebelsberg Központ szervezésében 47 történelmi és nemzeti emlékhelyet kapcsolt össze országos iskolai programsorozattal. A cél: a fiatalok nemzeti identitásának és érzelmi kötődésének megerősítése élményalapú tanulással. Szeged az egyik kiemelt helyszíne lett az emlékprogramnak – a Dóm tér és a Szegedi Tudományegyetem Auditóriuma –, ahová összesen 8186 tanuló érkezett.

Az emlékhelyeket a program keretében iskolai kirándulások során keresték fel a diákok, melyet három fázisra bontottak: előzetes iskolai feldolgozás, helyszíni élményalapú tanulás, majd visszatekintő reflektív feldolgozás projektmunkákkal. A tanév végéig 130 ezer tanuló vett részt az országos programban, több mint 7400 tanulócsoportot irányítottak nemzeti emlékhelyekhez 

– mondta lapunknak Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság kormánypárti országgyűlési képviselője, aki a program szegedi létrejöttét segítette.

Nem csak kiemelt, de népszerű helyszíne volt a programnak Szeged, a diákok a Dóm térrel is megismerkedhettek
Nem csak kiemelt, de népszerű helyszíne volt a programnak Szeged, a diákok a Dóm térrel is megismerkedhettek Fotó: NEP

Szeged is nyert – több mint 25 milliós becsült bevétel

A program nemcsak pedagógiai célt szolgált, hanem gazdasági hozadéka is lett a városok és emlékhelyek számára. A dokumentumban szereplő becslés szerint Szegeden a Dóm tér és az SZTE Auditórium együtt összesen 25 362 000 forint bevételhez jutott a látogatások révén. Ez a támogatás hozzájárulhat a helyszínek fenntartásához, üzemeltetéséhez, és segíthet a kulturális infrastruktúra további fejlesztésében is.

A Klebelsberg Központ szerint a helyi közösségek, önkormányzatok, egyházak, fenntartók és intézményvezetők részvétele kiemelkedő volt, a program folytatását már tervezik 2025 szeptemberétől is, kormányzati támogatással.

Élményalapú történelemoktatásból közösségi megerősödés

A NEP olyan komplex oktatási modellként jelent meg, amely pedagógiai és közösségi célt egyaránt szolgál. Nemcsak a tudásbővítés volt cél, hanem a nemzeti identitás erősítése, a történelmi múlt megélhetővé tétele, és nem utolsósorban a lokális kötődés kialakítása. Az emlékhely-látogatások során a tanulók érzelmileg is kapcsolódtak a magyar történelem fontos helyszíneihez.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.