Szeged

Szegedi diák is ott lesz Mumbaiban a diákolimpián

Szegedi diák is ott lesz Mumbaiban a diákolimpián

A szegedi Radnóti diákja is bekerült abba az ötfős csapatba, amely a csillagászati diákolimpián képviseli Magyarországot.

9 órája
Szegedi diák is ott lesz Mumbaiban a diákolimpián

Véget ért az Athletica Galactica versenysorozat felkészítő szakasza, amely alapján összeállt az az ötfős magyar középiskolás válogatott, amely Magyarországot képviseli a 2025-ös Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián. Az eseményt augusztus 11. és 21. között rendezik az indiai Mumbaiban.

Összeállt a nemzetközi csillagászati diákolimpiára utazó csapat. Fotó: athleticagalactica.hu/

A csapat tagjait több hónapos felkészülési folyamat során választották ki. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudásukat előbb írásos feladatsorokban, majd egy nyári szakmai táborban bizonyíthatták. Az idei felkészítőtábor helyszíne a jászberényi Sasközpont volt, ahol a tanulók planetáriumi, észlelési, elméleti és adatelemzési feladatokat oldottak meg.

A végső, négyfordulós táborzáró verseny alapján Elekes Dorottya (Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium) szerezte meg az első helyet, őt követte iskolatársa, Elekes Panni, valamint Dobák Bálint, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója.

Az utazó csapat tagja lett a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja, Zádori Gellért, valamint Bartucz Eszter Bianka, az Eötvös József Gimnázium tanulója.

A diákok kiválasztása nemcsak a tábori teljesítményen alapult: figyelembe vették az év közbeni heti feladatokat, a korábbi miniolimpiai eredményeket és a szakmai pontszámokat is. A felkészítést az Athletica Galactica versenysorozat szakmai csapata irányította.

A magyar olimpiai csapatot több rangos intézmény is támogatja, köztük a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézet (CSFK), a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet, az ELTE Gothard Obszervatóriuma, valamint a Szegedi Tudományegyetem.

A magyar csapat évek óta kimagaslóan szerepel a nemzetközi mezőnyben – legutóbb minden versenyző éremmel tért haza a szlovéniai miniolimpiáról. Most is hasonlóan szép eredményben bízik a szakmai stáb.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.