Ez a hír is érdekelheti
Dékáni dicséretben részesült a szegedi orvostanhallgató a hőstettéért

Vannak még lehetőségek, több mint száz nyári tábor várta idén is a szegedi gyerekeket. Óvodás kortól a kisiskolásokig mindenki találhat magának programot.
Szeged idén is kitett magáért: a vakáció alatt több mint száz tábort szerveznek a város különböző pontjain, melyek főként óvodásoknak és kisiskolásoknak szólnak, de a kamaszok részére is bőven akadnak lehetőségek, így aggódni nem kell, vannak még helyek. A kínálat színes, az árak elfogadhatóak, a nyári programok pedig játékosan fejlesztenek és közösséget teremtenek.
A nyári szünet sok szülő számára igazi logisztikai kihívás. A gyerekeknek pihenésre, kikapcsolódásra van szükségük, de nem mindenkinek van lehetősége hetekig otthon maradni velük.
Erre nyújt kiváló megoldást a szegedi táborparadicsom, amely évről évre bővülő kínálattal várja a családokat – idén már több mint száz tábort rendeztek illetőleg rendeznek meg a városban.
Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója - aki már több mint egy évtizede foglalkozik táboroztatással - megerősítette lapunknak, hogy tapasztalatai szerint is, a hosszú nyári szünet alatt a szülőknek szükségük van segítségre, főleg ott, ahol a nagyszülők nem tudnak besegíteni.
Ilyenkor a gyermekek nem csak hogy hasznosan tudják eltölteni a nyarat, de biztonságos környezetben. A kisebbeknek a saját társaságukban, korosztályukban eltöltött egy-egy hosszabb idő, mindenféleképpen fejlődés és további élményekkel gazdagítják őket.
Így a nyári táborok több perspektívából is hasznosak, mondta el az igazgató. Mint elmondta:
Egy-egy tábor nagyon meghatározó élmény lehet egy gyerek számára. Ezt én szerencsére évtizedek óta tapasztalom...Van olyan szállodában vezető beosztásban dolgozó 28 éves volt táborozónk is, aki kukta-táborban kezdte és ennek hatására választotta ezt a szakmát.
Nem csak a táborozók közül, de az Agóra táboroztatásában közbenjáró diákmunkások között is volt olyan, aki a diákmunka által megélt tapasztalatok alapján válaszolta a pedagógia szakmát.
Kezdetben, hozzávetőleg az első 20 évben én is rendszeresen vezettem táborokat és rendszeresen találkozok olyan szülőkkel, akik már a gyerekeiket hozzák hozzánk táboroztatni, miközben beszélnek nekik is azokról az élményekről, melyek ott nekik is meghatározóak voltak
- mondta el tapasztalatait Orbán Hedvig. Hozzátette:
Még 3 tábori hét alatt több mint 36 tematizált szaktáborral várják az érdeklődőket, melyek során mindig figyelnek arra, hogy minden igényt kielégítő kínálatot nyújtsanak, figyelembe véve azt is, hogy az kicsiket és nagyokat egyaránt vonzzon, és így a korkülönbség se álljon a testvérek közös táborozása közé.
Az igazgató elmondta, hogy a foglalkozások kapacitásától függően, de rugalmasan kezelik a jelentkezéseket, ha valaki kicsúszik a jelentkezési határidőből, akkor is nyújtanak lehetőséget a részvételre, ha a technikai adottságok ezt engedik.
Hozzátette, hogy az Agóra 2003 óta önkormányzati napközis táborokat is lebonyolít célfeladatként, melyek 6 hétig tartanak.
Ezen napközis táborok keretében zömében alsós diákok vehetnek részt különböző programokon, akiknek csak étkezési térítési díjat kell fizetniük, mely hozzávetőleg heti 6-7000 forint, zárta gondolatait Orbán Hedvig.
A legnépszerűbb programok - részben azért, mivel őket nem lehet felügyelet nélkül hagyni - a 6–10 éves korosztálynak szólnak. A Bábos-kézműves tábor például remek lehetőség arra, hogy a gyerekek elmerüljenek a mesék, a fantázia és a barkácsolás világában. A Szent-Györgyi Albert Agórában tartott napközis program napi két étkezést és 8:00-tól 16:30-ig tartó felügyeletet biztosít, így a dolgozó szülők számára is ideális megoldást jelent.
A "Meseerdő – Erdei tábor óvodásoknak" már a legkisebbeket is megszólítja: a természet közelsége és a mozgásos, mesés feladatok élményszerűen fejlesztik a gyerekek szociális és kreatív készségeit.
A sportkedvelők sem maradnak program nélkül: labdajátékos tábor, úszó- és vízi sport tábor is elérhető már az alsósok számára. Ezek nemcsak mozgásra ösztönöznek, hanem fegyelemre, kitartásra és csapatmunkára is nevelnek.
Nem csak a szórakozásé a főszerep – sok tábor tudatosan épít fejlesztési célokra. A "Robotika és programozás" tábor az Agórában játékos formában vezeti be a gyerekeket a digitális világ alapjaiba, míg az "Életmentő tábor" izgalmas, mégis komoly tematikát kínál a tíz éven felülieknek. A gyerekek itt megtanulhatják az elsősegélynyújtás alapjait, és azt is, hogyan viselkedjenek veszélyhelyzetben.
A „Kis tudósok” természettudományos foglalkozásai élményszerűen mutatják be a világ működését – mikroszkópos vizsgálatok, kémiai kísérletek, és a környezettudatosság mind részét képezik ezeknek a foglalkozásoknak.
A szegedi nyári táborok legtöbbje július első és második felében zajlik, de augusztusra is maradt bőven választék. A részvételi díjak jellemzően 25–65 ezer forint között mozognak egy hétre, attól függően, hogy tartalmaznak-e étkezést, kirándulásokat vagy speciális eszközöket, belépőket. A legtöbb napközis tábor biztosít napi két-háromszori étkezést, és szakképzett pedagógusok, edzők felügyelik a gyerekeket a programok idején.
Az árakkal kapcsolatban Orbán Hedvig megjegyezte, hogy az Agóra által szervezett saját táborok 30 ezer forinttól kezdődnek, addig a művelődési házak árai ennél alacsonyabban, már 25 ezer forintos áron is elérhető lehet a tábor jellegétől függően.
Fontos: sok helyen még most is van lehetőség jelentkezésre, de érdemes minél előbb lépni, mivel a legnépszerűbb programok gyorsan betelnek. Az Agóra és több civil szervezet táboraiba például július végéig biztosítanak pótlólagos regisztrációs lehetőséget, amennyiben maradnak szabad helyek.
A szegedi nyári táborok nem csupán „gyerekmegőrzők”. A résztvevők közösségi élményekkel, új barátokkal és olyan készségekkel gazdagodhatnak, amelyekre az iskolai tanév során kevesebb figyelem jut. A játékos tanulás, az élménypedagógia és a nyitott, befogadó környezet erősíti a gyerekek önbizalmát és alkalmazkodóképességét. Egy jó nyári tábor Szegeden nemcsak a nyarat teszi emlékezetessé, hanem hosszú távon is pozitív hatást gyakorol a gyerek fejlődésére.
A Szegedi Vakációs Füzet 2025 részletesen bemutatja az összes tábort, feltüntetve a korosztályokat, programokat, helyszíneket, időpontokat és elérhetőségeket is. Érdemes közösen átlapozni a gyermekkel, és olyan tematikát választani, amely valóban érdekli és motiválja. Így a vakáció nemcsak tartalmas lesz, hanem valóban az övé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.