A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a ContiTech cégcsoport, azon belül is a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a ContiTech Rubber Industrial Kft., szorosabbra fűzi meglévő együttműködését. Az erről szóló megállapodást 2025. július 28-án írták alá az SZTE Rektori Épületében. A partnerség elsődleges célja a kölcsönös segítségnyújtás az innovációs és oktatási tevékenységekben, valamint közös kutatás-fejlesztési projektek indítása.
Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese kiemelte, hogy az egyetem és a ContiTech szegedi, valamint makói gyáregységei között régóta fennálló, organikus munkakapcsolat van. A cégcsoport 2012-ben elnyerte az SZTE Alma Mater Díjat is, amely a kiváló együttműködés jele. A rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy az SZTE az oktatás, kutatás és betegellátás mellett vállalkozói szemléletben is törekszik a régió nagyvállalataival való együttműködésre. Ezt a törekvést támogatja az egyetem nemrég átadott mesterséges intelligencia célú szuperszámítógép-rendszere is, mely a jövőbeni kutatás-fejlesztési projektek kulcsfontosságú eszköze lesz.
A ContiTech Rubber Industrial Kft., mely közel 60 éves múltra tekint vissza Szegeden, Európa legnagyobb textilerősítésű hevedergyára. Emellett kiterjedt fejlesztő- és gyártótevékenységet végez speciális olajipari és tengeri tömlők területén is. Az SZTE-vel elsősorban az anyagvizsgálat, automatizálás, folyamatfejlesztés, hatékonyságnövelés és energiafelhasználás-csökkentés területén terveznek közös kutatás-fejlesztési projekteket.
Az oktatási együttműködés keretében hallgatókat fogadnak szakmai gyakorlatra, az egyetem pedig szakdolgozati témákat és témavezetést biztosít, valamint tudományos diákköri témákat hirdet.
Közös pályázatokon való részvétel is része a megállapodásnak. Horváth Sándor, a ContiTech Rubber Industrial Kft. ügyvezetője reményét fejezte ki, hogy a megállapodás hosszú távú és gyümölcsöző kapcsolatot teremt, melyből a régió is profitál.
Prof. Dr. Csóka Ildikó, az SZTE stratégiai főigazgatója hangsúlyozta, hogy olyan partnerekkel kötnek szövetséget, akikkel azonos az értékrendjük. Kiemelte a HR Festen történt egyeztetéseket, melyek felfrissítették a már korábban is létező együttműködést.
A keretmegállapodás célja a munkahelyteremtés a dél-alföldi régióban, piacképes és gyakorlatorientált képzések biztosítása, valamint a hallgatók szakmai gyakorlati és doktori képzési programokon való részvétele a ContiTech üzemeiben.
Az SZTE az elmúlt években számos szervezeti és működésbeli fejlesztést hajtott végre annak érdekében, hogy könnyebben elérhetővé váljon a piaci szereplők számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.