A modernizációs munkálatok jelenleg is zajlanak. A felújítás célja, hogy még jobb körülményeket biztosítsanak a kis betegeknek.
Jelentős felújítási munkálatok zajlanak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján, melynek célja a gyermekellátás körülményeinek további javítása. A felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatóságának csütörtöki tájékoztatása szerint több osztályt is érint a nagyszabású projekt.
A tervek szerint a munkálatok jelentős része az idei év végéig befejeződik. A felújítás több, mint 700 millió forintból valósul meg, és a teljes felújítás 2026 első felében várhatóan lezárul. Ez idő alatt a klinika munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekek ellátása a megszokott, magas szakmai színvonalon és empátiával történjen.
A felújítások ideje alatt a sebészeti ambulancia és a hozzá kapcsolódó váró az alagsorból a magasföldszintre költözött. Fontos tudni, hogy a folyamatosan működő Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO), a fekvőbeteg ellátás és a pácienseket 8 és 16 óra között fogadó szakambulanciák helyszíne nem módosult, így ezek továbbra is a megszokott helyen érhetők el.
Ez a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben még komfortosabb és modernebb környezetben gyógyulhassanak a gyermekek az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikáján.
Az osztályok elhelyezkedése és a rendelési időt itt találja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.