Dóm téri Pantheon: A Himnusz költője Kölcsey Ferenc

Sorozatunkban a Dóm téri pantheon műalkotásait mutatjuk be. Ma Kölcsey Ferenc szobrával ismerkedhetünk meg.

Fűz Veronika alkotását láthatjuk a Dóm téri Pantheonban

Sajátos, hogy a Dóm téri Pantheonban nem a tér 1930-as átadására készült el, hanem két emberöltővel később 2001-ben leplezték le a Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek emlékművét.

A Himnusz elkészültének évfordulóján, a Magyar Kultúra Napján január 22-én átadott alkotás Fűz Veronika szegedi szobrász és éremművész bronzszobra mely carrarai márvány konzolon látható. Alatta 2003-ban kihelyezett márványtáblán a Himnusz első versszaka olvasható.

Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője

Az 1790-ben született Kölcsey Ferenc szüleit gyermekkorában elveszítette, egy himlőfertőzés következtében fél szemére megvakult. A szülői szeretetet nélkülözően félénk, mélabús, az olvasás felé forduló diák lett belőle. Latin olvasmányainak hatása alatt a görög államférfiakról ábrándozik, kedves játéka, hogy akropoliszt épít homokból és szónoklattal dicsőíti csodált hőseit.

A debreceni református kollégiumban 13 évet tölt, a megtanult nyelvek, széles körű műveltség Kölcseyben élénk kritikai szellemmel és erős magyar hazafisággal párosul.

Jogi tanulmányait Debrecenben kezdi meg és Pesten folytatja, ahol megismerkedik a kor magyar szellemi életének számos személyiségével, miközben minden szabad idejét irodalmi olvasmányokkal tölti.

Huszonkét évesen a Kölcsey család Bihar vármegyei álmosdi birtokán kezd gazdálkodni, melyet később Szatmárcsekén folytat. Nem szeret bajlódni a béresekkel és jobbágyokkal, kevés örömet talál a vetésben, aratásban, szüretelésben. A korabeli nemesi lét: a bor, vadászat, pipa háromszöge nem vonzza, lelkileg magányosan az olvasás és levelezés köti le.

 A nyelvújítás támogatójaként, a jobbágyság sorsának javításáért és az Erdéllyel való egyesülésért lép fel. Ezzel korának ismert, az akkori szabadelvűek által támogatott, konzervatívok által bírált értelmiségi szereplőjévé válik.

Szatmár vármegye tiszteletbeli aljegyzője, majd főjegyzője lesz, 1832-34 között vármegyéje egyik követe a pozsonyi országgyűlésen. Itt ismert és ünnepelt szónokként lép fel a reformprogramok támogatójaként. Amikor vármegyéjében, ottani konzervatív fordulatot követően jobbágyellenes követi utasításokat adnak ki számára, országgyűlési megbizatásáról inkább lemond.

Egy hivatalos út során meghűl, belázasodik és negyvennyolc évesen meghal. Wesselényi Miklós, aki barátja, szabadelvű politikai harcostársa volt, halálhírére arcát kezébe temetve ezt mondta: „nem közénk való volt.”