
Az ötvenes években Pázmány Péter szobráról eltüntették a keresztet, azóta sem került vissza.
Sorozatunkban a a szegedi pantheon műalkotásait mutatjuk be. Ma Pázmány Péter szobrával ismerkedhetünk meg.
A Nemzeti Emlékcsarnok 1930-as avatására készült el Pázmány Péter egész alakos kő szobra, Vass Viktor alkotása. A püspökség és papi szeminárium, a jelenlegi Gál Ferenc Egyetem felöli téroldalon került felállításra az alkotás. Pázmány a reformációt követő 17. századi katolikus megújulás egyik legjelentősebb, de mindenképpen leghíresebb alakja.
Református szülők gyermekeként született 1570-ben Nagyváradon. Kolozsváron a Báthory István által alapított jezsuita iskolában tanult, majd amikor 1587-ben a jezsuitákat kiutasítják, velük tart. Krakkóban 18 évesen belép a jezsuita rendbe, római teológiai tanulmányait követően pappá szentelik. Rendkívül sikeres hitszónokként mintegy harminc magyar főnemesi család tagjait térítette katolikussá, hittérítési sikerei, lendületes fellépése és írásai a püspöki cím elnyeréséhez vezették. Nagyszombati érsekként (Esztergom ekkor török kézen van) megalapítja a mai ELTE és Pázmány Péter Katolikus Egyetemek jogelődjét, de Bécsben is magyar papnevelő intézetet alapít.
Kiemelt célja volt, hogy tanult, buzgó és példamutató életvitelű katolikus papság jöjjön létre.
Pozsonyban hunyt el 1637-ben, az ottani Szent Márton-dómban sírját 2010-ben fedezték fel a szentély alatt.
A kortárs barokk irodalom magyar nyelvű művelőjeként szemléletes, érzelemteli ámde áttekinthető körmondatok jellemezték. Munkásságát az irdalomtörténet is számontartja. Szegedi szobrának talapzatán latin nyelvű felirat magyar fordítása: legfőbb tisztelendősége Pázmány Péter Magyarország Cicerója. A cicerói párhuzammal szónoki nagyságát kívánták megjeleníteni.
A szobor egy fémből öntött kettős keresztet tartott a kezében, melyet az ötvenes években eltávolítottak.
A kommunistákat ez akkor nagyon zavarta, napjainkban a helyreállítás mindenképpen időszerű és szép cselekedet lenne.
Az alkotó Vass Viktor számos első világháborús hősi emlékmű és művészi igényű síremlék alkotója. Szegeden egyetlen másik munkáját láthatjuk, Rapaics Radó vízügyi mérnök belvárosi temetőben lévő síremlékét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.