
Szeged városvezetése megint falnak rohant
Szeged városvezetése megint falnak rohant, a figyelmeztetés sem használt – most törvényességi felhívás miatt kell kapkodni.
A Fidesz frakció már februárban szólt, de Botkáék inkább a falnak mentek a Kocsmazár rendelettel. A városvezetés nem volt befogadó, nem hallgatott az észérvekre, most a Kormányhivatal törvényességi felhívása kényszerítette ki a rendeletmódosítást, amit sietve próbálnak menteni a mai közgyűlésen.
Vajon hány ilyen pofon kell még, hogy Szeged valóban normális keretek között működjön?
A „Kocsmazár-rendeletként” elhíresült önkormányzati szabályozás tavasszal komoly vitát váltott ki Szegeden. A városvezetés, élén Botka Lászlóval, akkor figyelmen kívül hagyta az ellenzék és a lakosság józan figyelmeztetéseit.
A Fidesz frakció már februárban jelezte: az előterjesztés nincs kellően előkészítve, nincsenek hatástanulmányok, nem történt valódi társadalmi egyeztetés.
Ennek ellenére Botkáék végigvitték a rendeletet. Most, néhány hónappal később mégis módosítani kell – de nem önszántukból, hanem a Kormányhivatal törvényességi felhívása miatt.
A vita még februárban kezdődött, amikor a közgyűlés elé került a rendelettervezet. Akkor Farkas Levente, a Fidesz közgyűlési képviselője a következő szavakkal jelezte aggályait:
Ez most nem sikerült, nem lett megfelelően kidolgozva a tervezet.
Botka László a tőle megszokott nagyképű, dacos, arrogáns stílusban söpörte le az asztalról a javaslatot, mely arról szólt, hogy halassza el a közgyűlés a döntést, és tegyék rendbe a rendeletet. A baloldali többség végül, élén Botkával, átnyomta az anyagot.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal jelezte: törvényességi problémák vannak a rendelettel.
Az önkormányzat így most kénytelen módosítani a szabályozást – éppen úgy, ahogy azt korábban a Fidesz javasolta.
Farkas Levente, a Fidesz közgyűlési képviselője lapunknak az írta:
Kértük, hogy tárják elénk a hatástanulmányt, háttértanulmányt, aztán hogy halasszuk el a szavazást, utána, hogy dolgozzunk még, pontosítsunk a rendeleten. Nem voltak befogadóak, fölösleges kört futottak le!
Bár Binszki József, az önkormányzat DK-s alpolgármestere még a Pénzügyi Bizottságban is azt hangoztatta, hogy ha per lenne belőle, a város simán megnyerné az ügyet – végül mégsem vállalták a jogi kockázatot. A város inkább beismerte a hibát és most sietve korrigál.
A kormánypárti képviselők szerint a szabályozás gyakorlati hatása sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A lakosságtól azóta is érkeznek panaszok: sokak szerint a rendelet nem pontos, és nem érte el célját.
Egy szórakozóhely miatt fél Szeged nem tud aludni a nyári időszakban – név nélkül, de többen jelezték ezt az önkormányzati képviselők felé.
Más panasz szerint a rendelet miatt bizonyos városi események nem kapták meg a kiemelt turisztikai rendezvény minősítést, ami komoly adminisztrációs terhet ró a szervezőkre. Ez aligha volt a rendelet célja – vagy ha mégis, akkor kérdés, kinek az érdekét szolgálja.
A rendelet kapcsán felmerül a kérdés: ki, és milyen alapon dönt a város érdekeiről? Mert ha valóban a szegediek véleménye számítana, akkor a februári figyelmeztetés után már rég újragondolták volna a szabályozást. Ehelyett csak most, egy kényszerű törvényességi korrekció miatt kezdik toldozni-foldozni a rendeletet.
A Farkas Levente szerint még most sem késő egy valódi egyeztetésre, társadalmi párbeszédre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.