
Maximálisan elégedettek voltak a szegedi ellátással.
Egy ritka fejlődési rendellenességgel, nyitott hasfallal született erdélyi kislány életét mentették meg a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáján. A kétlépcsős műtéti beavatkozást Dr. Kovács Tamás egyetemi adjunktus végezte, és mint hangsúlyozta, a jó eredményhez összehangolt csapatmunkára volt szükség. A most egyhónapos Abigél jól van, napokon belül hazabocsáthatják szüleivel, és semmilyen maradandó károsodásra nem kell számítania, teljes életet élhet.
Egy fiatal, erdélyi házaspár kereste meg az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ Sebészeti osztályának vezetőjét, Dr. Kovács Tamást, hogy segítsen a ritka fejlődési rendellenességgel születendő gyermekük életét megmenteni.
Sepsiszentgyörgyről érkeztünk. Még tavaly novemberben derült ki, hogy a gyermekünknek nyitott hasfala van. Erdélyben azt mondták, hogy nincs lehetőség a sikeres műtétre, 50 százalék az esély az életben maradásra. Az interneten keresgélve találtam rá a szegedi gyermeksebészre
– mondta el Rácz Brigitta, az egyhónapos Abigél édesanyja. A kislány az első gyermekük, és mint mondták, nem jött könnyen a gyermekáldás.
A nyitott hasfalnak nevezett fejlődési rendellenesség annyit jelent, hogy a hasűri szervek szabadon, a hasüregen kívül, a méhben, illetve születés után a „szabad világban” helyezkednek el. Évente egy-két ilyen esetet kezelnek a dél-alföldi régióban. Az egyetemi adjunktus szerint az ilyen beavatkozások sikerességéhez szükséges a gyermeksebészeti osztály több évtizedes újszülöttsebészeti tapasztalata, a jó kapcsolat a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikával, a nőgyógyász kollégákkal, elengedhetetlen az aneszteziológusok és az újszülött intenzív osztály magas színvonalú munkája. Tehát a siker kulcsa a valódi csapatmunka volt.
Ezt a fejlődési rendellenességet két lépésben lehet helyrehozni. A várandósság 38. hetére időzítettük a császármetszést, ami után az újszülött egy sürgős műtéten esett át. Egy héttel később, április 17-én, nagycsütörtökön következett a második műtét, ami után a baba az újszülött intenzív osztályon feküdt altatásban. Már több mint két hét telt el az operáció óta, szerencsére Abigél zökkenőmentesen tudott gyógyulni
– jegyezte meg Dr. Kovács Tamás. Az orvos szerint a kislány teljes értékű életet tud majd élni, semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett.
Abigél szülei maximálisan elégedettek a szegedi ellátással. Terveik szerint átköltöznének Magyarországra, itt folytatnák az életüket. Mint mondták, nagyon megnyugtató volt, hogy a gyógyulás folyamán végig a kisbabájuk mellett lehettek, a műtő előtt is megvárhatták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.