100 éve Szeged: Tápé, ahol a makacsság is emlékművet kapott

Nem mindennapi történet bontakozott ki száz évvel ezelőtt a szegedi határban megbúvó, alig háromezer lelket számláló Tápé községben, ahol a helyiek a maguk módján ünnepelték hősi halottaikat – és vívták meg saját kis kulturális szabadságharcukat - írta meg 1925. június 7-ei számában a "Délmagyarorszgá". Mert hát, ha valami biztosan nem hiányzott akkor sem a faluból, az a véleménykülönbség volt.

Az apropó Pünkösd hétfője volt, amikor is ünnepélyes keretek között leplezték le Tápé világháborús hőseinek emléktábláját. A település szívét-lelkét beleadta a megemlékezésbe: özvegyek, árvák, anyák álltak gyászolva a szélcsendes templomkertben, s velük együtt tiszteletét tette a város is, képviselve magát dr. Gaál Endre kultúrtanácsnokkal.

Az emléktábla ugyanis nem ott volt, ahol lennie kellett volna. Hanem éppen ott, ahol nem szabadott volna lennie: a több száz éves árpád-kori templomtorony falán, pontosan azon a helyen, ahol egy réges-régi ablaknyílás nézett évszázadok óta a világra. Egy olyan ablak, amelyről a műemlékvédelem megállapította, hogy még ha nem is egyidős Szent Istvánnal, de bőven megérdemli a védelmet.

A történet előzményei igencsak kacifántosak. A falu népe szíve szerint a toronyra szerette volna tenni az emléktáblát:

Bogos Béla plébános azonban nem így gondolta: szerinte a műemlék templomhoz nem illik odacsavarozni semmit, főként nem úgy, hogy egy régi építészeti részletet, egy ablakot takarjanak el vele. 

A faluban persze gyorsan két tábor alakult: az egyik szerint az ablak valódi relikvia, a másik szerint viszont csak néhány éve vágta oda a pap, mert "úgy hozta a kedve".

Találtak is másik falat a táblának, egy használaton kívüli épületrész bontásával – s úgy tűnt, mindenki megnyugodhat.

Csakhogy Tápé nem Tápé lenne, ha ennyiben hagyná. A döntés után a falu küldöttsége felkereste a polgármestert, és kérték, hadd legyen a tábla mégiscsak a toronyon. A városvezető, aki nyilván már ezer ügyet intézett aznap, csak legyintett: 

És ez elég is volt.

A falu tette, amit akart. A tábla a toronyon landolt, az ablak fölött, ahogy azt ők elképzelték – gyönyörű, impozáns módon, de sajnos szabályellenesen. A Műemlékek Országos Bizottsága már előre figyelmeztetett: ha a falu renitenskedik, törvényes eszközökkel fognak fellépni.

Tápé története tanulságos: a hősi halottak emléke előtt való tisztelgés néha nemcsak szertartás, hanem szimbolikus csata is – az emlékezet helyéről, formájáról, jelentőségéről. És bizony, van úgy, hogy a szív hangosabb, mint a jogszabály.