
Országszerte és Budapesten még mindig emelkednek az eladó lakások és házak árai, de a növekedés üteme látványosan lassult – derül ki az ingatlan.com márciusi lakásárindexéből.
A fővárosban például a februári 4,5 százalékos havi drágulás márciusra 2,1 százalékra mérséklődött. Az országos átlagnál azonban sokkal izgalmasabb fejleményeket mutat a szegedi piac, ahol egyértelműen megindult a korrekció.
A Dél-Alföldi régióban – amelybe Szeged is beletartozik – márciusban 0,1 százalékkal csökkentek az árak, ami gyakorlatilag stagnálásnak felel meg. A piaci mozgások összhangban vannak az ingatlan.com keresleti adataival is: Csongrád-Csanád vármegye volt az egyetlen, ahol nem nőtt az eladó ingatlanok iránti érdeklődés az előző évhez képest.
Ez azonban nem jelent piaci gyengülést, inkább természetes kiigazításnak tekinthető. Szegeden ugyanis az elmúlt egy évben 19 százalékkal nőttek a négyzetméterárak, 750 ezerről 897 ezer forintra. Az ingatlan.com szakértője szerint ez a fajta stabilizálódás egy egészségesebb piac felé mutat, különösen egy olyan időszak után, amikor a keresletet jelentős részben befektetői aktivitás hajtotta.
Bár a vidéki régiókban sok helyen kétszámjegyű drágulást látni – például az Észak-Alföldön 14, a Dél-Dunántúlon 12 százalékos az éves növekedés – Szeged inkább a kivárás fázisába lépett. A piaci szakemberek szerint a stabilizálódás hosszabb távon a vevők és az eladók számára is kedvező lehet, mert kiszámíthatóbb árkörnyezetet teremt.
A szegedi lakáspiacon most a nyugalom az úr – legalábbis átmenetileg. Az elkövetkező hónapokban az árak várhatóan nem ugranak meg újra, így az ingatlanvásárlók számára most kedvezőbb lehet a belépés, mint a korábbi évek gyorsan dráguló időszakaiban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.